Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1963-1965

1964. február. 7., 3. Rendes kari tanácsülés

(bt.- 13 -Tanulmányi ideje alatt a 20 kötelező szigorlatából 18-at jeles/5/ és kettőt jó /4/ eredménnyel tett le. A kötelező 28 kollokvium és gyakorlati jegy közül '22 jeles /5/ és 6 jó /4/. Hallgató korában 4 éven keresztül dolgozott a Szövet-és Fejlő­déstani Intézetben, mint tudományos diákköri tag, illetve de­monstrátor. Az ott végzett munkájáról a Szövettani Intézet az alábbi véleményt adta:-"Nagy szorgalommal és lelkesedéssel résztvett az intézet ok­tatómunkájában. Tudományos munkája: a fogfejlődés histochemi­­ája. Munkáját igen lelkiismereteen végezte, ennek eredménye­kéért dicséretben részesült a fogorvostanhallgatók részére ki­irt pályázaton. Emberi magatartását szerénység jellemzi. Mun­katársaihoz való viszonya nagyon jó volt. A Párt politikájá­val egyetért. Mint volt kollégista nagyon sok segitséget nyúj­tott a kollégiumban lakó fogorvostanhallgató diáktársainak." KISZ-nek tagja volt, társadalmi munkáit, mint Kari vezető­ségi tag végzett. Négy alkalommal résztvett nyári építő tá­borozáson. Az MSZMP-nek 1962.óta tagja. Egyenesvonalu őszinte, szerény magatartásu embernek ismertük meg. Apja a Nyergesujfalui Eternit Müvek osztályvezetője. Anyja háztartásbeli. A fentiek alapján dr.BODO LÁSZLÓt Felsőoktatási tanulmányi érdemérem kitüntetésre érdemesnek tartjuk és javasoljuk. 2/ DR.TÓTH JUDIT fogorvost, szül. Miskolciul,1940.április 4. Anyja neve: Hajdú Gizella. Érettségi eredménye: kitünő.Fogorvosi diplomáját Summa Cum Laude minősítéssel 1963.szeptember 28-án szerezte meg. Egyetemi évei alatt az összes kötelező szigorlatai, kollok­­_viumai és gyakorlati jegyei egy kivételével jeles /5/. Az egy kollokvium /Konzerváló fogászati propedeutika jó /4/. Az 1960/61.tanévben az Élettani Intézetben dolgozott, mint tudományos diákköri tag. Szorgalmáért és kitűnő tanulmányi eredményeiért több Ízben részesült rektori dicséretben. 1959.szeptemberétől tanulmányai befejezéséig társadalmi ta­nulmányi ösztöndíjban részesült a Miskolci Városi Tanácstól. Mint KIS2 tag a társadalmi munkából is tevékenyen szét. Többféle funkciót töltött be. Legutóbb alapszervi tit­kár volt. .Munkáját mindig nagy lelkesedéssel, aktivitással, kezdeményező szellemmel végezte. Határozott kommunista meg­győződés és fellépés jellemezte, amely minden politikai vé­leménynyilvánításban tapasztalható volt. 1962.decemberében nyert felvételt a MSzMP-be. Apja kómüvessegéd volt, 1945-től 1956.májusáig /nyugdíjazá­sáig/ a Lenin Kohászati Müvekben dolgozott, mint kohókómüves. Anyja szintén nyugdíjas. Szülei mindketten az MSzMP tagjai. A fentiek alapján TT ösztöndíj odaítélésére érdemesnek tart­juk és javasoljuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom