Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1963-1965
1965. február. 12., 3. Rendes kari tanácsülés
Boros: két személyt áll módomban a rendelet alapján előterjeszteni a Kari Tanácsnak a Felsőoktatási tanulmányi érdemérem kitüntetésre. Ezt a javaslatot a Pártszervezettel és a KISZ Szervezettel egyetértésben teszem meg. 1/ DR.PACZOLAY SÁNDOR fogorvos^ szül.1941.február 23-án Cegléden, anyja neve:Mihályfi Ilona. 1959-ben érettségizett kitűnő eredménnyel, Ugyanebben az évben nyert felvételt a Fogorvostudományi Karra. Fogorvosi diplomáját "summa cum laude" minősítéssel szerez, te meg 1964. szeptember 30-án. Tanulmányi évei alatt /egy kollokvium kivételével, amely 4-es/ összes szigorlatát és kollokviumát jeles eredménnyel tette le. A II.év II.félévétől kezdődően az Anatómiai Intézet tudományos diákkörében dolgozott. Az 1960/61.tanévben kitűnő tanulmányi előmenetelééi't rektori dicséretben részesült. Nagyon jó elméleti felkészültségű, jó raanualitásu hallgató volt. Gyakorlati munkáját nagy körültekintéssel precizen végezte. Szerény', közvetlen, intelligens embertHallgatótársai és betegei modoráért, magatartásáért szerették. 1953.óta KISZ tag. I960, és 1962-ben résztvett nyári építőtáborban. Rendszeres KISZ munkát‘nem végzett. Nem volt elég aktiv a KISZ életben. Dr.Paczolay Sándort kiváló tanulmányi eredményei alapján Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem kitüntetésre érdemesnek tartjuk és javasoljuk. 2/ Dr.SÁNDOR ISTVÁN fogorvost, szül. 1938.október 25-én Aradon, anyja neve: Gyurik Rozália. 1957-ben érettségizett kitűnő eredménnyel. Egyetemi felvétele előtt kitanulta a fogtechnikusi szakmát, melyből 1959«júliusában szakmunkás vizsgát tett. 1959-ben nyert felvételt a Fogorvostudományi Karra, fogorvosi diplomáját 1964.szeptember 30-án "summa cura laude" minősítéssel szerezte meg. Tanulmányi évei alatt a 20 szigorlatot‘jeles, a 25 kollokvium és gyakorlati jegy közül 20-at jeles, 4-et pedig jó eredménynyel tett le. A II. é-в II.félévétől kezdődően az Anatómiai Intézetben mint tudományos diákköri tag, majd pedig 3 éven keresztül demonstrátorként dolgozott. Munkáját lelkiismeretesen és odaadóan végezte. Több alkalommal pályamunkát dolgozott ki. Az 1960/61. tanévben a "Fizikai módszerek a rádióizotópok stomatologiai alkalmazásában", az 1961/62. tanévben az "Esztétikus horgonyok é3 hidtestek tervezése és azok alkalmazása", az 1962/63.tanévben a "Tömések és betétek széli záródásának vizsgálata" cimü pályamunkáiért dicséretben és pénzjutalomban részesült. Tanulmányi és diagnosztikai versenyeken is résztvett, ahol ugyancsak kiemelkedő eredményeket ért el és ezért jutalomban részesült.- AZ 1960/61. tanévben tanulmányi eredménye és példamutató magatartásáért rektori dicséretben részesült. 1959.óta tagja a KISZ szervezetnek. Aktivan részt vett az egyetem mozgalmi munkájában. Több éven keresztül mint KISZ alapszervi vés.tag és mint alapszervi titkár dolgozott.Komoly, meg- me -