Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1963-1965

1964. december. 11., 2. Rendes kari tanácsülé2

—9 -Ж . kóros jelenségekkel foglalkozott.Staegemann prof./Drezda/ előadásának tárgya a sérült frontfogak protetikai ellátása volt, A fő-témát ismertető egy-egy referátum számára 45 perc jutott és ez az idő elegendő volt a tárgykör kimerítő ismerte­tésére. A szabad tárgyú előadások 15-15 percig tartottak, A közel 400 hallgató részvétele és állandó érdeklődése azt bizo­nyította, hogy gondos előkészítés után kisebb centrumban is lehet ismételten eredményes és maga3 színvonalú fogorvos kong­resszust rendezni. Dékán: megköszöni a beszámolót és felkéri Boros docenst ismer­tesse beszámolóját. Boros: a Bolgár Tudományos Stomatologiai Társaság 1964.novem­ber 3-5-ig rendezte meg a Bolgár Tudományos Akadémia előadó­termében XI.kongresszusát. A kongresszuson igen nagy számban jelentek meg a bolgár fogorvosok, de elég nagy számban tartot­tak előadásokati^szovjet, lengyel, NDK-beli, csehszlovák stoma­­tologusok is. Volt még néhány jugoszláv, román, görög és fran­cia résztvevője a tudományos előadásoknak. Hazánkból az Eü.Min. kiküldetésében dr.Péter Viktor /Szájsebészeti Klinika/ és dr.Boros Sándor /Konzerváló Fogászati Klinika/ voltak jelen a kongresszuson, továbbá dr.Vilcsek Ernő /Madách-téri Rendelőin­tézet/. A kongresszusnak 3 főtémája volt: l.Az állcsontok és az arc traumás sérülései, 2. Az állcsontok és az arc daganatai, 3.Parodontopathiák. Közel 80 előadás hangzott el, arai csak úgy volt lebonyolítható, hogy a kongresszus naponta d.e.9 órától d.u. 7 óráig munkálko­dott 2 óra megszakítással. Ezzel kapcsolatban érdemes megje­gyezni, hogy a bolgár kollégák egész idő alatt szorgalmasan lá­togatták az üléseket, úgyhogy az előadóterem állandóan zsúfo­lásig tele volt. Az előadások legnagyobb része bolgár nyelven folyt, kisebb ré­sze oroszul. A német és francia stomatologusok saját nyelvükön adtak elő, ezeket az előadásokat rögtön bolgárul tolmácsolták. Dr.Péter Viktor előadását oroszul adta elő,, dr.Boros Sándor és dr.Vilcsek Ernő- előadását előzetesen bolgár nyelvre forditot­­_ ták le és az egyetem egyik docense olvasta fel. A rendezőség a programot bolgár, orosz és német nyelven külön­­külön nyomtatványokon bocsátotta rendelkezésre, hasonlóképpen megkapta mindenki az 54 oldalas stencilezett füzetben az elő­adások egyrészének előzetesen beküldött összefoglalásait. A kongresszus tanulságai: A két főtéma előadásaiból kitűnt, hogy az állcsont- és arctrau­­matologia, valamint az állcsontok és az arc daganatainak terü­letén a bolgár stomatologusok a korszerű szinten állanak mind az idevonatkozó tudományos kutatás, mind a therápiás eljárá­sok terén. Határozottan megnyilvánult az a törekvés, hogy ma­guk is továbbfejlesszék ezt. Egyébként felfogás, módszerek te­kintetében megegyeznek a nálunk gyakoroltakkal. Megállapítha­tó, hogy náluk is egyre jobban érvényesül a konzerváló keze­lési módszerek mellett a sebészi irány további fejlesztése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom