Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1963-1965

1964. május. 29., 5. Rendes kari tanácsülés

A Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika helyzete Dékánt felkéri dr.Varga István professzor urat, ismertesse jelentését* 1*/ á Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika egész fakul­­tásunkmktalán legmostohábban elhelyezett intézménye volt a Kar megalakulása óta, holott erre az oktató intézetre igen nagy szükség van, mert az Állami Fogbetegellátás keretében a követ­kező évek folyamán fokozatosan nagyobb fontosságúvá válik a gyermekfogászat és fogszabályozás. A szocialista orvostudomány legfőbb feladatának a megelőzést tekintjük és fogászati téren mai tudásunk és lehetőségeink szerint a fluoros fogszumegelőzés mellett a gyermekkorban alkalmazott fogászati gyógyítása vagyis az eddigi iskolafogászati ellátás kiterjesztése, színvonalának emelése és az iskolafogászat keretében bevezetendő fogszabályo­zás, kecsegtetnek a legjobb eredményekkel. Ehhez azonban jól képzett gyermekfogorvosok és fogszabályozók minél nagyobb szám­ban való színvonalas kiképzése volna az első lépés. Ez pedig csakis az egyetemi oktatás keretében remélhető. Ugyanitt kel­lene a jelenleg még sok problémát rejtő eredményes gyógyítás tökéletesítését szolgáló tudományos kutató munkát is végezni. 2. / A Gyermekfogászati részleg elhelyezésében némi javulás következett be 1963 tavaszán. A Mikszáth Kálmán-tér 4.számú épületben sikerült ekkor - Tóth Pál dr.tanár ur igen nagy agilitása révén - egy húsz munkahelyes ambulatoriumot éppen csak elfogadható elhelyezésben a gyakorlati oktatás és a be­tegellátás szolgálatába állitani. Szándékosan csak gyakorlati oktatást és betegellátást említettem, mert a tudományos munká­hoz és adminisztrációhoz szükséges helyiségek, pl. tanári szo­ba, könyvtár, olvasó, iroda, röntgen és egyéb laboratóriumok stb. elhelyezésére a rendelkezésre álló épületrész kicsiny vol­ta miatt még gondolni sem lehetett. Az elhelyezés egyébként is - mint említettem - éppen csak elfogadható, mert egy bér­­ház földszintjén van és megközelítése csak az udvaron keresz­tül lehetséges. Ez csak ideiglenes szükség megoldásnak tekint­hető, sok egyéb szempont miatt is. Ezzel a kérdéssel tovább nem is foglalkozom, mert egyelőre nyugvópontra jutott* 3. /Kb. 4 éve merült fel az a kérdés, hogy a Fogorvostudományi Kar helyiség hiányán azzal lehetne - legalább kismértékben - segiteni, hogy a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika fogszabályozási részlege az István Kórház szájsebészeti osztá­lyára kerülne. Ilyen értelmű megállapodás létre is jött I960, őszén az EM. és a Fővárosi Tanács VB, között. A megállapodásról a Karnak tudomása van, hiszen ez már többizben a kari ülések elé került. Mindezideig azonban csak tárgyalások folytak, de Varga;

Next

/
Oldalképek
Tartalom