Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1961-1963

1962. március 2., III. kari tanácsülés - A Fogorvosi Kar fejlesztési tervjavaslata az 1961 december 13-i Egyetemi Tanácsülés irányelve szerint

A Kóréiettani-, Mirobiológiai-, Fizikai-, Sebészeti Anatémái és Mütéttani- Intézetek 1 vagy 2 közp. gya­kornokot jelöltek meg. Fentebb elmondottak vonatkoz­nak ezekre is. A helyzet az, hogy semmiképpen sem me­hetünk abba bele, hogy a jelenleg is, évek óta megold­hatatlan problémáinkat szaporitanánk azzal, hogy egy. gyakornoki, vagy központi gyakornoki állásokat kérünk. A kérelmünk az, hogy szabályos statusokat kapjunk és nem is gyakornoki, hanem tanársegédi állásokat* A másik kérdés, arait a Dékán elvtárs a Rektor elvtárs­nak felhozott, hogy a nem fogorvosi intézetekben a fogorvostanhallgatókat oktatók docensi kinevezését szorgalmazza. Úgy gondolja, hogy nem zárkózik el a Rektor elvtárs ennek a keresztülvitelétől, de a kér­dés igy globálisan nem dönthető el és nsn állapítható meg. Kétségtelen, hogy van olyan elméleti intézet és klinika, ahol a fogorvostanhalIgátókkal rendszeresen foglalkozó adjunktus vagy tanársegéd szakmai korát, tudományos felkészültségét és egyéb kvalitásait ille­tően valóban elérte azt a szintet, amelyik általában az egyetemen a docensi követelményeknek megfelel. Ezeken a területeken tehát igényelni lehet és igé­nyelni kell az illetőnek a docensi állásra történő előléptetését* Azonban önmagában’ az a tény, ha vala­melyik intézet vagy klinika nem tudott vagy nem kí­vánt olyan kaliberű és kvalitású oktatót beállítani a fogorvos oktatásba, aki a docensi követelményeknek általában megfelel, ebben az esetben nem mondhatjuk ki, hogy azért mert az illető professzor ott a klini­kán vagy intézetben egy közepesen fiatal tanársegé­det bízott meg a fogorvostanhallgatók oktatásával, hogy ez őt predesztinálja a docensi kinevezésre. Ténylegesen kettős törekvés kell - amennyiben ez még nem történt meg - hogy valóban a klinikák és az elméleti intézetek olyan korú, tapasztalatu és fel­készültségű oktatót állítsanak be, mint amilyet a Rektor "elvtárs mondott, akkor az ő docensi előlépteté­se reális lesz a jövőben. De önmagában az a tény, hogy X-t vagy Y-t megbízták az oktatással, még nem elegen­dő. Ha a feltételek megvannak, az előléptetés perspek­tívája reális és ha minden szempontból kifogástalan, akkor a Fogorvosi Karnak az ilyenirányú igényét a Rek­tor elvtárs és a Minisztérium felé szorgalmazni le­het és szorgalmazni kell. Egyébként a tervezetet - elsősorban a személyi vonat­kozású részét - mennyiségileg jónak tartja, de nagyon súlyos kérdésnek jelentkezik az, hogy milyen minősé­gűek lesznek az állások. < Nagy Dénes: nagyon helyesnek tartja, hogy a-központi gyakornoki állások helyett, tanársegédi állásokat le­het kérni. Eddigi gyakorlat szerint az volt a helyzet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom