Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1959-1961

1960. február 19., Kari tanácsülés - Elnöki bejelentések

9 il dánunk, hogy nyelvi előképzettség tekintetében sem a ta­valyi, sem az idei évfolyam nem olyan, mint amilyet várunk. Ezt már szóvátettük a középiskolák felé és talán foganat­ja lesz. Jelenleg éppen a kifogásolt tény miatt az I.fél­év nagy részét azzal kell tölteni, hogy a hiányokat pótol­juk. Sajnos ezt a nem ideális Itelyzetet még nehezebbé te­szi az, hogy egyre többen kerülnek egyetemünkre olyan hall­gatók, akik egy-két vagy több évet érettségi után a termelő- munkában töltöttek el és nyelvi tudásuk ugyancsak meghal­ványult* Ezek az emberek önhibájukon kivül komoly feladat elé állítódnak'és bizony nem egyszer panaszkodnak túlter­helés miatt. A magunk részéről igyekeztünk a reális hely­zet alápján oktatni és követelni, de azért a nehézségek csak megmaradtak az egész félév folyamán. Az évfolyam átlaga: 3,79. Ezen belül: Ált.Orv.Kar: 3,88, Fog.Kar: 3,70 és Gyógysz.Kar: 3,81. A fenti hiányosságok jellemezték a tavalyi I.évf-t is, ezért a jelen Il.évf.-ról nem mondhatunk még ma sem túl sok jót. Ez az évf. komoly értékű szakszövegeket-tanul fordítani, az anyag nehéz. Maga a II.évf. is nehéz, talán innen van, hogy a tanulmányi színvonal itt a legalacso­nyabb. Az évf. átlaga 3,72, ennek ellenére bizunk abban, hogy az évvégi kollokvium idejére a szakszövegforditás ér­tékes fokára jutnak el. Az egyes karok átlaga: ÁOKs 3,86, Fog.Kar: 3,65, Gy.K.J, 3,64. A karok közti színvonalkülönbség érezhető, bár egyre in- _ kább elmosódik a múlthoz képest. Ami a hallgatók munkafegyelmét illeti, az elmúlt időszak kedvező volt. Az órák látogatottsága igen jó volt, erre vall az is, hogy egyetemi átlagban a hiányzás mindössze 2-*3 órát tett ki. Az igazolatlan mulasztás átlaga sehol sem érte el az 1 órát. A készülés a demonstrációs perió­dusokban lazább volt, de általában nem volt panasz* Egy hiányosságot azonban évek óta sem sikerült megnyugtatóan kiküszöbölnünk, nevezetesen a szótanulás gyengeségét. Min­dem órán felkérdezzük a szavakat, sok Írásbeli ellenőrzőt végzünk és bár ez a szigorú rendszeres ellenőrzés hozott bizonyos javulást, a kérdést kielégítően nem tudtuk meg­oldani eddig. Más egyetemek tapasztalata - ha ugyah ez yigasz - ugyanez. Mi elsősorban forditáskészség kialakításán dolgozunk, a „modern idők azonban ennél többet követelnek. Bizonyos fo­kú beszédkészség is kellene hallgatóinknak, igénylik, vár- _ják tölünk. Amennyire lehet igyekszünk ez± az igényt is „kielégíteni, de nagy eredményt nem lehet itt felmutatni, mert ehhez kevés az idő." * Dékán a részletes és sokmindenre kiterjedő jelentésből ezt kívántam kiemelni és tájékoztatás végett közölni. Tudomásul szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom