Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1959-1961
1960. január 5., Kari tanácsülés - Elnöki bejelentések
- 12 jr II. Elnöki bejelentések Dekán jelenti, hogy Egyetemünk 190. éves alapításának alkalmából az ünnepi tudományos ülést november hó 27.-én rendezték meg* Az ünnepi ülés tárgysorozatán a rektorhelyettesi megnyitón és az Egyetem üdvözlésén kívül egy ünnepi előadás szerepelt, melyet dr. Rusznyák István egyetemi tanár tartott. Tudomásul szolgál. Dékán jelenti» hogy december 11-én a Naphegy-téri kollégiumot "Dr.Bugát Pál" néven, mostmár mint végleges kollégiumot megnyitották. A Rektor képviseletében dr.Törő Imre egyetemi tanár, a Kollégiumi Bizottság elnöke vett részt a megnyitón. « « * Tudomásul szolgál. PK.409/1959. Pákán jelenti, hogy az 1959/6°. tanév II.félévére vonatkozó nem kötelező előadásokra tett javaslatunkkal az Egyetemi Tanács december 15-i ülésén foglalkozott és azt egyhangúlag jóváhagyta. E szerint tehát az 1959/6°. tanév II.félévében a következő "nem kötelező előadás"-ok hirdet- hetők meg: A fogászat története. Heti 1 óra, előadó* dr.Huszár György docens. Gyermekfogászati és fogszabályozási alapismeretek. Heti 1 óra, előadó: dr.Rehák Rudolf kandidátus, osztályvezető főorvos és Maxillofacialis protetika. Heti 1 óra, előadó: dr.Kertész Jenő kandidátus, osztályvezető főorvos, érdemes orvos. Dékán ez alkalommal ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy az 1960/61 < tanév I.félévére "nem kötelező előadásokra" vonatkozó kérvényeket őrabeosztással és tematikával együtt I960.január 31-ig a Dékáni Hivatalhoz kell benyújtani. Tudomásul szolgál. Dékán jelenti, hogy az Orvosegyetem c. lap november 26-i, 35. számában a "Fiatalok Fóruma" cim alatt az V.éves hallgatók az I.félévi tanrend késedelmes megjelenéséről írnak. Annak a kívánságnak adnak kifejezést, hogy ezt a kérdést alaposan meg kell vizsgálni és szeretnék, ha a tanrend megvétele nem volna kötelező.