Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1959-1961

1959. szeptember 25., Kari tanácsülés - Az 1959/60. tanév I. évfolyamára történt felvételekről szóló beszámoló

19 Biológiából a szóbeli feleletek és az Írásbeli megoldá­sok sokkal Jobbak voltak, mint fizikából. A bizottságok úgy látták, hogy a középiskolák nem fordítanak elég gon­dot a fizikai példák megoldásának gyakorlására. Egyes középiskolák alacsony követelményeket támasztanak a ta­nulókkal szemben, kitűnő és Jeles érettségivel gyenge felkészültséget mutattak,a szóbeli és Írásbeli vizsgá­kon. Ebből a szempontból külön említésre érdemes a bé­késcsabai Bózsa Ferenc áll. ált.gimnázium és a XX.kér. Bagi I. gimnázium. A bizottság azt Javasolta, hogy a felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamon csak a fizikai példák megoldását gyakorolják és a középiskolák is forditsanak erre több figyelmet. Ezenkívül a középiskolák adjanak részletesen tájékoztatást a Jelöltek szakmai felkészültségéről. A folyó évben érettségizetteknél hiányolták továbbá, hogy a szülők és a Jelöltek társadalmi és politikai magatar­tásáról kevés hivatalos adat áll rendelkezésre. Megemlitendőnek tartják^ hogy a termelő munkában eltöl­tött évek pontszám Jóváírását magasnak tartják. Egy év munka után számított 3 pont pl. már a kitűnő érettség­gel egyenlő pontszámot jelent, amit aránytalannak tar­tanak. Reálisabbnak tartanák, ha a munkát évenként egy ponttal értékelnék, maximálisan 3 pontig. A Felvételi Gsucsbizottság Julius 9. és 10-én működött, a Dékán elnöklete alatt. Tagjai voltak: dr.Liebner Ernő intézeti h. igazgató, Ács Tamás az Egyetemi Pártszerve­zet, dr.Stark Ervin a Szakszervezet és dr.Turi János a KISZ Szervezet képviseletében. A 327 Jelentkezett között csupán 75 munkás-paraszt szár­mazású Jelölt volt. Ezért a rendeletben előirt munkás­paraszt származású hallgatók felvételi arányát elegendő számú Jelentkező hiányában nem tudták betölteni. A Felvételi Bizottság úgy döntött, hogy a betölthető 150 hely közül 81 helyre munkás-paraszt Jelöltet, 69 helyre pedig más származású Jelöltet vesz fel. A Bizott­ság egyben azt is elfogadta, hogy amennyiben a munkás­paraszt származású hallgatók részére biztosított helye­ket a Fogorvosi Karra Jelentkezőkkel betölteni nem tud­ja, ebben az esetben e helyeket egyelőre üresen hagyja és a későbbiek folyamán az Általános Orvosi Karról tör­ténő átirányítással tölti be. A Felvételi Bizottság összesen 127 Jelöltet vett fel, ezek származás szerinti megoszlása: munkás 46, paraszt 9, értelmiségi 45, alkalmazott 21 és egyéb származású 6. A 127 Jelölt közül 65 férfi és 62 nő. 4 Nyitva maradt a munkás-paraszt kategóriában 23 hely. Ezekre a helyekre az Általános Orvosi Karról átirányí­tott 53 Jelölt közül választott ki 23-at a Felvételi Bi­36-

Next

/
Oldalképek
Tartalom