Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1957-1959
1958. október 10., I. kari tanácsülés - A Fogorvosi Kar tizéves (1960-69-ig terjedő időre) perspektivikus fejlesztési terve
- 24 Dékán: jelenti, hogy dr.Tarján Imre egyetemi tanár az Orvosi Fizikai Intézet igazgatója a Fogorvosi Kar továbbfejlesztésével kapcsolatban az alábbi észrevételeket tette : "1./ A vezetésem alatt álló'intézet központi tanszék, amely egyaránt ellátja az I.éves fogorvostanhallgatók, általános orvostanhallgatók és gyógyszerész hallgatók' fizika, illetőleg ez utóbbiak matematika oktatásat is. 2./ Tekintettel a Fogorvosi Kar nagy hallgató-létszámára és speciális körülményeire, kívánatosnak tartom,hogy a fogorvostanhallgatók számára külön előadó tartsa az elméleti előadásokat. A magam részéről az I.éves fogorvostanhallgatók elméleti előadásának megtartására a jövőben Turchányi György egyetemi adjunktust jelölöm, aki az intézetben állandó helyettesem. Bgyébként a fogorvostanhallgatók különálló elméleti oktatása az 1958/ 59. tanévtől kezdve, amint erre Dékán Úrtól engedélyt is kértem, már meg is valósult. 3./ Kívánatos, hogy ugyancsak a fenti okból a fogorvostanhallgatók szamára tartott gyakorlatokat éveken át állandóan ugyanazok az oktatók tartsák. Ennek megvalósitására intézetemben tervszerűen ügyelünk. 4./ A vezetésem alatt álló intézetet, mint az Orvostudományi Egyetem egyik intézetét, egyben a Fogorvosi Kar egyik intézetének is tekintem. Úgy érzem, hogy jelenleg is jó kapcsolatok állnak' fenn köztünk és a Fogorvosi Kar más intézetei között. Szeretném remélni, hogy ezek a kapcsolatok a jövőben tovább mélyülnek. A magam részéről intézetem nevében arra kérem Dékán Urat, hogy'az intézetet a Fogorvosi Kar egyik intézetének tekintse, dr.Tarján Imre egyetemi tanár s.k., az intézet igazgatója." » Dr.Alföldy Zoltán egyetemi tanár, a Mikrobiológiai Intézet igazgatója az alábbi átiratot intézte ez ügyben: "Teljes mértékben egyetértek az I.pontban javasolt 5 uj tanszék létesítésével. Elvben helyesnek tartón ezenkívül az összes kötelező tárgyak tanszék keretében való oktatását. Megfontolandónak tartanám azonban az Általános Orvosi Karral közösen oktatott tárgyakkal kapcsolatban - melyek a fogorvosi Kar részéről külön előadóval rendelkeznek - külön tanszékek szervezését. Ez az elképzelés ugyanis csak abban az esetben volna reális, ha ismeretes volna a 10 év múlva és később várható fogorvosi szükséglet, továbbá az előzőkben említett tanszékek már működőképesek volnának. Elég nehéz elképzelni, hogy a fizika, biológia stb., tehát a közösen oktatott tárgyak létesítendő tanszékei olyan tárgyi és személyi feltételekkel rendelkezzenek, hogy a mainál magasabb szinten tudnák végezni a fogorvostanhallgatók oktatását. Kérdéses, hogy egészségügyi kormányzatunk, akár 10 év múlva is biztosítani tudná ennek az elképzelésnek anyagi szükségleteit. Helyesebbnek látszanék ezen