Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1957-1959

1958. október 10., I. kari tanácsülés - A Fogorvosi Kar tizéves (1960-69-ig terjedő időre) perspektivikus fejlesztési terve

- 19 ät. Schranz : az uj rendelkezések: értelmében úgy tudja, hogy a női jelöltek éppen úgy, mint a férfi jelöltek már a beirátkozásnál tudomásul veszik hogyha végeznek kötelesek a kétéves szakmai gyakorlatra kijelölt állást elfoglalni. Boros : hogy mennyire szükséges lesz tudatosítani a hallga­tóknál a vidéki állásvállalas gondolatát és ilyen irányú szociális gondolkozást kialakítani, ezt az állaselosztá­soknál tapasztalták; a szociális öntudat hiányt. - Bizo­nyos, hogy objektiv nehézség volt az, hogy a legtöbb meg­hirdetett állás mellett azt közölték, hogy lakás nincs. Az nagyon hasznos lesz, ha az oktatás közben felhívják a figyelmet a szociális öndtudat nevelésre és azt a gondo­latot átplántáljuk, hogy kötelességeik vannak azzal az állammal szemben, amelyik nekik módot adott a tanulásra. Dékán; ő még kiegészíti avval,^hogy e tekintetben külö­nösen a no hallgatók járnak elöl rossz példával. Tavasz- szal az államvizsga előtt sietnek férjhez menni, hogy az­tán Budapesten maradhassanak. Ez nagyon nőellenes hangu­latot teremt. Ha egyenrangúaknak érzik magukat a férfi­akkal, akkor a vidékremenést is vállalniok kell. Kérdezi, hogy van-e még valakinek észrevétele a beszámo­lóhoz ? , Több hozzászólás nincs * c tudomásul szolgál. 6. A Fogorvosi Kar tizéves /1960-69-ig terjedő időre/ perspektivikus fejlesztési terve. Dékán: jelenti, hogy az Egészségügyi Minisztérium a felü­gyelete alá tartozó felsőoktatási intézmények tizéves /1960-69-ig terjedő időre/ perspektivikus fejlesztési ter­vének összeállításában támaszkodni kiván a felsőoktatási intézmények javaslataira, elgondolásaira. Ehhez szükséges a Fogorvosi Kar tervjavaslata is. A Fogorvosi Kar tizéves tervjavaslatát a tanács tagjainak sokszorosítva megküldte. / 2.sz.melléklet./ Kérdezi dr.Földvari Imre docenst, a javaslatot elkészítő bizottság elnökét, hogy klvánja-e azt kiegészíteni ? Földvári; megjegyzi, hogy sajnálatos módon a szövegezés­ben hiba történt - nem a leiró hibája. A tervezet 1. be­kezdése igy módosul; Az öt uj tanszék; 1/ preklinikai fo­gászat /odontotechnika, konzerváló fogászati propedeutika, anyagtan/, 2/fogsebészet, 3/ szájbetegségek és parodon­tológia, 4/ konzerváló fogászat, 5/ fogpótlástan. A 2.bekezdés végén az utolsó mondat helyesen: Ezek: fogá­szati pathologie, fogászati röntgen, szájsebészet, fog­szabályozás, gyermekfogászat, igazságügyi fogorvostan, egészségügyi szervezés; az általános orvosi karral közös tárgyakból azok, melyek a fogorvosi kar részére külön

Next

/
Oldalképek
Tartalom