Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1967-1968

1967. szeptember 20., I. rendes kari tanácsülés

Tisztelt Tanácsülés! Az 1967» év nyarának ápolási és kórházi gyakorlatairól az alábbiakban számolhatok be. A gyakorlatok előkészítése ebben az évben is kora tavasz­­szal megkezdődött levelezés formájában« - A sebészeti gyakorlat­ra menő IV, évfolyamot az immár 15 éves gyakorlatnak megfelelő-' en lehetőség szerint teljes•egészében vidékre terveztük küldeni. A másik két évfolyamról /I» és III. évfolyam/ csak önkéntes jelentkezés, illetve a IV. évfolyam', által igénybe nem vett megfe­lelő férőhelyek fennmaradása eseten szándékoztunk vidékre beosz­tani hallgatókat. A körzetünkhöz tartozó 52 kórházhoz intézett körlevelünkre kapott válaszokból, magi mákoson hamar tudomásul kellett azonban vennünk, hogy még a IV.évfolyam vidéki elhelyezé­se sem biztosítható. A 4S7 főt számláló évfolyam, részére saját - körzetünkben mindössze 259 férőhely adódott.•Lényegében évek óta ez a helyzet, évről-évre romlo tendenciával: 1932-ben például még 551 vidéki helyünk volt, illetve 1935-ben 530, a jelenlegi 259-cel szemben.Ezidén a hozzánk, tartozó kórházak közül 9 egyáltalán nem tudott hallgatóinknak elhelyezést biztosítani, som kórházon belül, sem azon kiviül /illetve a Sopron-i kórház csók a beosztások el­készülte után, júniusban értesített minket kollégiumi elhelyezés biztosításáról/, néhány évvel ezelőtt /1959-ben például/ mind­össze egy olyan kórház adódott, amely a hallgatóink elhelyezésé­nek feladatával megbirkózni nem tudott, Másfelől egyre kevesebb azoknak a kórházaknak a száma, ahol kórházon belül lehet elszál­lásolni hallgatókat, ami pedig a dolog természetéből adódóan a legideálisabb megoldásnak tekinthető, Ezelőtt 10-15 évvel'még a hallgatóság 70-75 %-át kórházon belül f h'tett elhelyezni. 1959-ben már csak 10 kórház vállalkozott erre, 1967-ben pedig mindössze 5» igen kis számban ajánlva f,l kórházi bolyokat. Már évekkel eze­lőtt igy irtunk e kérdésről: "Ha a kórházak zsúfoltsága és belső terjeszkedése bizonyos mértékig érthetővé is teszi az utóbbiakat, nem mehetünk el megjegyzés nélkül amellett a semmiképpen sem ör­vendetes tény mellett, hogy hallgatóink számára kollégiumokban és diákotthonokban som jut elegendő hely, Ebben a vonatkozásban nem­csak a kórházigazgatók fentiekbe való gyors b lenyugvását hibáz­­tatjuk, hanem legalább olyan mértékben a vidéki művelődési osztá­lyokat is, molyok látszólag minden más igényt előbbrevalónak tar­tanak hallgatóink elhelyezésénél«" - Nagyon nehéz volt tehát ezen a nyáron a fentiek értelmében olyan megoldást találni, ami az igazságosság, illetve az egyenlő elbánás elvének sérelme nélkül közel 200 hallgatót - indokaik leggondosabb mérlegelése után - Budapesten, illetve a szülők lakhelyén hagyott, ugyanakkor az év­folyam nagyobbik felét vidékre küldte. Ezekre a nehézségekre való tekintettel felmerül az a kérdés, tartsuk e fenn a IV.évfolyam nyári kórházi gyakorlatának elvben vidéken kötelező letöltésének eddigi gyakorlatát, vagy pedig tegyük - hasonlóan a többi évfo­lyamokéhoz - a vidéki munkát fakultatívvá, A fontiekben vázolt nehézségeken kívül egyes vidéki kollégiumokban és diákotthonok­ban évek óta tapasztalt és sérelmezett szűkös férőhely jellegű elhelyezési viszonyok a kérdés revízióját - takarékossági és egyéb szempontok mellett - amúgy is indokolttá, teszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom