Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1962-1963

1962. október 3., I. rendes kari tanácsülés - Miniszteri, rektori leiratok

- 4 ­Kérdezi a t.kari tanács tagjaitól, hogy egyet értenek-e azzal, hogy az üresedésben lévő tan­székek - Közegészsógtan, Gyógyszertan, Röntgen klinika « betöltessenek. Megállapítja, hogy ez ellen senki sem szólalt fel, tehát a kari tanács egyhangúlag elfogadta a javaslatot. A kari tanács határozatát Egyete­münk rektorához az Egészségügyi Minis tóriumba való továbbítás vé­gett fel fogja terjeszteni. Dékán: jelenti, hogy az Egészségügyi Minisz­térium értesítése szerint a megfelelő számú kormányhatározat, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke részére miniszteri besorolást állapit meg. Ezen határozat alapján f.évi február 1-i hatállyal dr. Rus znyák István egyetemi tanár az Akadémia állományába derült, és az akadémiai állása tekintendő első álcának a fő­foglalkozású munkahelyei közül, a többi munka­helyen betöltött állását másodállásnak kell tekinteni. Dókán: jelenti, hogy a Magyar Forradalmi Munkás táraszt Kormány cLtTB u d v á r i Róbertét, az Igazságügyi Orvostani Intézet adjunktusát a Pécsi Orvostudományi Egyetem igazságügyi Orvos­tani Intézetéhez egyetemi tanárrá kinevezte. Mind a kari tanács, mind a maga nevében Budvári kollégának jó kívánságait fejezte ki még a nyár folyamán. Dékán: jelenti, hogy az Egészségügyi Miniszté- rium Egyetemünk javaslatára az 1962-63.tanévre az alábbi hallgatókat részesítette Népköztársa­sági Tanulmányi ösztöndíjban:

Next

/
Oldalképek
Tartalom