Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1961-1962
1961. szeptember 13., I. rendes kari tanácsülés - Az 1961-62. tanév előkészítése
- 27 Minesev; most költöztek a Fiumei útról a Baross utcai II.sz.Sebklinikára. Ez nagy felfordulással Óárt. Tantermüket d.e. 8 órától d.u. 1/2 6-ig igénybe vették oktatás céljára, A tanterem bejárata a II.emeleten van. A hallgatók feljönnek az utcáról, sajnos, úgy látjág, hogy nem tudják biztosítani ilyen körülmények között a tisztaságot, a sterilitást. Ez a gyógyítás rovására fog menni. A takaritó személyzet sem elegendő, hogy ilyen nagyfokú elfoglaltság mellett, tisztán tudjak tartani a tantermet és a folyosókat. Ezt a kérdést is meg kell beszélni. Gábor; nagy problémát jelent a tantermek zsúfoltsága. A tanterem ^hiányon csak újabb építkezéssel lehet segiteni. Mivel erre gyorsan nincs kilátás, meg kell próbálni, hogy kis csoportok számára naponta egy-ket órára kisebb helyiségeket szabaddá lehetne tenni. Ha minden intézetvezető körülnéz, van-e olyan szoba a tanszékén, ahol 1-2 órára lehetne szemináriumot tartani, bizonyéra több helyen akad ilyen helyiség. Tudomása szerint kisebb átépítéssel is lehetne szobákat nyerni. Ezekkel a kisebb helyiségekkel mentesíteni tudjuk a nagy tantermeket. A Dékáni Hivatal mindent elkövet, hogy temeket biztosítsunk. Kér-i a tanszékvezető elvtársakat, hogy a tantermek zsúfolt beosztását ne tekintsék úgy, mintha az személyük ellen irányulna, igyekezzenek segiteni. Másrészt kéri, hogy a szemináriumok és ny-elv órák vezetői gondoskodjanak arról, hogy a kapott teremben rend legyen, ne okozzanak kárt a vendéglátó intézetnek. Varga; kéri, hogy az órák ne legyenek egymás után beosztva a tantermekbe, mert akkor nem tudnak gondoskodni a termek tisztaságáról. Vereckei; Haranghy professzor urnák válaszolva; Szőke íoelőadó a péntek délután felszabaditotta^- bár nagy nehézségek árán — a tantermet. A másik kérdésére: hogyan lehetne biztosítani személyzetet a késői órákra; ez minden esetben az illetékes tanszék professzorának kell kérni, ha egyszer nem sikerül,'sajnos ismét meg kell próbálni. Haranghy; amit Gábor dékánhelyettes mondott a csoportvezetők felelősségéről, az nagyon hasznos volna. Fegyelmileg felelőssé kellene tenni az oktatókat. Jelenti, hogy júliusban kérték, hozzák rendbe a tantermeket" és most kezdik helyreállítani. Kéri, a Gazdasági Igazgatóság teljesítse a ^unius óta kárt helyreállitast. Dékán; lezárja a vitát azzal a_kéréssel a^Kar *t;a.gjeilioz) szíveskedjenek ’büpelemm.el lenni e