Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1982-1983/1

1982. szeptember 12., doktorrá avató nyilv.rendkívüli ülés

2o- 9 -He feledkezzenek meg erről a kötelességükről sem. Váljék életük alapjává, szenvedélyévé a szorgalmas, pontos, becsületes, jól szervezett és eredményes orvosi munka. Leljék munkájukban igaz örömüket és akkor meglelik ugyanezt magánéletükben, családjukban kisebb és nagyobb közösségeikben is. Kérem, de feledkezzenek meg köszönetét mondani a mai ünnepen szüleiknek, hozzátartozóiknak sem, akiknek az Önök orvossá avatása szintén álmaik beteljesedését jelenti és akik nagy áldozatot vállaltak azért, hogy tanulhassanak és akik együtt élték át Önökkel az elmúlt esztendők örömeit és gondjait. Aggódó szeretettel kisérték felkészülésüket az orvosi hiva­tásra, osztozva sikereik örömében és kudarcaik bánatában. Önökkel együtt köszönettel fordulunk feléjük mi is, az Önök tanárai, azért a segítségért, amelyet nekünk oktató-nevelő munkánkhoz nyújtottak. Külön szeretném köszönteni most végzett kedves külföldi hall­gatóinkat, akik a többieknél nehezebb körülmények között ju­tottak el orvossá avatásuk ünnepéhez, hisz családjuktól, ha­zájuktól távol végezték tanulmányaikat. Kedves fiatal Barátaim, Kollégáim! Az Általános Orvostudományi Kar nevében búcsúzom Önöktől. Szivből kivánom, hogy az a lelkesedés, amellyel most orvosi pályájuknak indulnak, legyen maradandó, kisérje végig Önöket egész életükben. Legyenek igazi orvosok, hűek orvosi esküjükhöz, hűek hazánkhoz, szocialista társadalmi rendszerünkhöz és életük során gondolja­nak majd vissza mindig nagy szeretettel egyetemünkre, a Semmel­weis Orvostudományi Egyetemre és az egyetem ősi és uj falai között eltöltött fiatal éveikre. Rektor: megköszönöm a Dékán Elvtárs ünnepi beszédét. Bejelentem, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Orvos­­egyetemi Szervezetének megbizásából, dr. Tomsits Erika átadja a tanulásban és társadalmi munkában egyaránt kitűnt fiatal 'IH

Next

/
Oldalképek
Tartalom