Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1981-1982/2
1982. március 30., V. rendes egyetemi tanácsülés - folytatólagos - Mellékletek (folytatás).
- 12 saját igényeit meghaladó számú szakemberek felkészitésére lenne képes és hajlandó, ehhez azonban a főhatóság és a tanácsi irányítás alatt álló kórházak fogadóképességének növelésére van szükség. A vezetői állomány felfrissítése érdekében szorgalmazni kell a tervszerű és az ésszerű "átirányítást". Vezetők, vagy vezetésre alkalmas orvosok nem szívesen kerülnek át klinikai pályáról a szakigazgatás területére, klinikáról közkórházba, vagy Budapestről vidékre. Ennek számos ismert gazdasági, szakmai és szemléleti oka van. Jelek mutatkoznak, hogy az Egyetem oktatói állománya elöregszik. Kevesebb oktató kerül ki az Egyetemről, ennek következtében kevesebb oktatót vehetünk fel. Az Egyetem vezetősége egyértelműen szükségesnek tartja, hogy a vezető állásokra csak megfelelő tudományos minősítéssel rendelkező pályázók kerüljenek kinevezésre. Az a kevés számú idősebb és megbecsült egyetemi oktató, akik nem szereztek ugyan minősítést, de oktató, gyógyító és társadalmi munkájuk alapján az Egyetemen maradásuk az Egyetem érdekeit szolgálják, fontos hogy a határidős rendelet ellenére maradhassanak az Egyetemen. Egyetemünkön a vezetésre alkalmas nők vezetővé nevelésében az utóbbi időben figyelemre méltó kezdeményezések születtek. Ezek az eredmények azonban nem kielégitőek, mert rendkívül nagy számban vannak alkalmazásban ugyan nődolgozók, de kevesen vannak vezető beosztásban. Felmérések bizonyítják a nők nagyobb számarányát az egyetemi hallgatók között és az alsó- középszintű vezetésben, tehát az utánpótlás lehetősége lényegesen kedvezőbb mint amilyen mértékben a vezetők között ma a nők megtalálhatóak. A nők vezetővé válásában a családi háttérnek, az otthonon belüli elfoglaltságnak van szerepe. A magasabb beosztáshoz szükséges képzettség megszerzését, a vezetői tevékenységgel járó nagyobb teherviselést kevesebben vállalják, komoly akadály azonban