Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1978-1979
1978. július 13., rendkívüli, kibővített egyetemi tanácsülés - I. Nagyvárad-téri Elméleti Tömb beköltözési illetve felhaszn. rendjére von. javaslat kialakít. - II. "Az Egyetem Kiváló Oktatója" I-II. fokozat kitüntetésre javaslat - III. Bejelentések
55 5026/197Ö./TG. Er.LUKÁTS JENŐ főosztályvezető elvtársnak Egészségügyi Minisztérium II.sz.Főosztály lisztéit Főosztályvezető Slvtárs I Hivatkozással- a 21.4-3ö/7&* számú, az Elméleti Tömb beköltözésével kapcsolatos leiratára az alábbiakról tájékoztatom? Dr.Antoni Ferenc rektor távollétében, a fenti számú leiratban foglaltaknak megfelelően jártam el a Nagyvarad-téri Elméleti Tömb- betelepítését illetően. Többszöri előzetes tárgyalások alapján, melyet az Elméleti Tömbbe beköltöző intézetek igazgatóival és a társadalmi szervek képviselőivel folytattunk -az ott elhangzottakn.ak megfelelően- került sor julius 13-an a kibővített rendkívüli Egyetemi Tanács ülésére az Elméleti Tömbben. Az Egyetemi Tanácsülésen készült jegyzőkönyvet, az előzetes Írásos anyagot, valamint az érintett, beköltöző intézetek professzorainak leveleit szives tájékoztatásul felterjesztem. Kérem, bogy az említett Tanácsülésen hozott határozattal kapcsolatban állásfoglalását mielőbb közölni szíveskedjék. .Jelentem, hogy a fentiekkel kapcsolatos anyagokat Er.Zsögön m‘va államtitkár asszonynak is megküldtem. Budapest, 1976» julius 18. Er.Antoni Ferenc rektor távollétében /Er". Csömör klinikai Sándor/ re kt orhe ly e tt e s