Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1973-1974

1974. június 22., rendkívüli egyetemi tanácsülés - Fogorvosdoktorrá avatás - I. Rektori megnyitó - II. Doktorrá avatás iránti kérelem előterjesztése (Márk György) - III. Eskütétel - IV. Fogorvos doktorjelöltek felavatása - V. Dr. Márk György a felavatottak nevében köszönetet mond - VI. Dr. Nemes Julia és dr. Schossig Roland felavatott fogorvosok nevében szólnak az ünnepséghez - VII. Dr. Berényi Béla a Fogorvostudományi Kar dékánjának köszöntője

- 6 -JZ. IS ■

és boldogtalan a legrangosabb budapesti intézetben is. Az ember belső harmóniája nem azon múlik, hogy hol dolgozik, hanem hogy hogyan dolgozik. Az orvosé azon, hogy hogyan tud segiteni szenvedő embertársain. Az orvos, fogorvos életének csakis ez lehet fő célja. Nem lehet igazán jó fogorvos az, akiben nincs hivatástudat, aki nem érez együtt betegeivel, nem becsüli meg munkatársait. Még akkor sem lehet az, ha egyébként kitűnő manualitással, szorosan vett szakmai-technikai szempontból jól oldja meg a feladatát. Fel tudnék sorolni egy sereg olyan szakmát,- bár ezeknek a száma egyre csökken - ahol elegendő az, ha az illető pontosan bemegy a munkahelyére és lelkiismeretesen elvégzi a reá bizott munkát, majd dolga végeztével veszi a kalapját és munkahelyével együtt elhagyja annak minden gondját-baját is.

Az egészségügy dolgozója ezt nem engedheti meg magának. A jó fogorvos fejében a rendelés végeztével is ott motoszkál a gondolat, hogy hogyan lehetne megoldani optimálisan egyik vagy másik betege fogpótlását. Elgondolkozik azon, hogy vajon helyesen döntött-e akkor, amikor beindikálta egy fog kihúzását, nem lehetett volna-e azt a fogat mégis megmenteni. És ami a legfontosabb nemcsak a fejét töri, hanem elő is veszi a szakkönyveket és utánanéz, hogy az adott bonyolultabb esetben mi lehet a helyes diagnózis, mi a legkorszerűbb therapia. Az orvostudományban nincs megállás, az orvos élete állandó versenyfutás az idővel, mert a mi korunkban a fejlődés üteme olyan mértékben felgyorsult, hogy aki nem követi állandóan a tudomány fejlődését, az menthetetlenül lemarad.

Egészségügyi kormányzatunk gondoskodik a szervezett továbbképzésről is. Ez nagyon fontos és amikor csak tehetik, éljenek is ezzel a lehetőséggel. A fizetett tanulmányi szabadság-ban eltöltött dijtalan továbbképzés is egyike azoknak a kategmáknak, amiket nagyon sokan nem vesznek figyelembe akkor, amikor az itthoni kereseteket egyes gazdag nyugati országokban élő fogorvosok kereseti lehetőségeivel hasonlítják össze, Egy-egy ilyen továbbképző tanfolyam amit nálunk, de valamennyi szocialista országban is díjtalanul és a rendes fizetés mellett kapnak:, az nyugaton csak sok száz vagy ezer dolláros kurzus formájában vásárolható meg. A szervezett továbbképzés azonban csak akkor lehet igazán hatásos, ha azt folyamatos egyéni továbbképzés egészíti ki.

Félreértés ne essék, a hivatás kihangsulyozásával nem azt akarom mondani, hogy a fogorvos szakbarbár legyen, aki a munkáján kivül semmi más nem érdekel. Az ilyen megint csak nem lehet jó orvos.

Az orvosnak együtt kell élnie azzal a társadalommal, amelyben dolgozik. Ez azt jelenti, hogy szívügyének kell tekinteni a körülötte élő emberek sorsát, nem lehet közömbös semmivel szemben, ami az országban és a világban történik. Képzőművészet, zene, sport, utazás, a tudomány más ágazatai olyan gazdag választékot nyújtanak az érdeklődő fiatal számára, amiből tetszése és hajlama szerint válogathat. Teljes életet kell élnie. És itt kanyarodom vissza ahhoz, amit elöljáróban mondtam. Mindegy, hogy az ember hol él, az a lényeg, hogyan él. Ismerek nem egy kis vidéki helyen dolgozó kollégát, aki valóban teljes életet él, aki szakmailag képzettebb, műveltebb, olvasottabb, sokoldalúbb nagyon