Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1973-1974
1974. június 10., kitüntetéses doktorrá avató egyetemi tanácsülés - I. Rektori megnyitó - II. Regöly-Mérei János pályafutásának és érdemeinek ismertetése - III. "Sub Auspiciis Rei Publicea Popularis" doktorráavatás kérelmezése - IV. Eskütétel - V. Avatás - VI. Kisházi Ödön a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökhelyettese beszéde, gyűrű átadása - VII. Dr. Regöly-Mérei János köszönetnyilvánítása
6 4 9©, Ez a felelősségérzet hatotta át tanulmányainkat, törekvéseinket, ez a felelősségérzet fogja irányítani későbbi tevékenységünket, ez az imént letett orvosi eskü erkölcsi tartalma. Megtanultuk es érezzük a mély emberszeretet, mely nélkül a legképzettebb orvos is csak jó szakember, de nem a szó teljes értelmében vett orvos. Megtanultuk a türelmet betegeink panaszai és szenvedései iránt és azokat átérezzük. Nem teszünk különbséget beteg és beteg között, mindegyikben a szenvedő embert látjuk, aki legféltettebb titkait is feltarja előttünk reménykedve és bizakodva várva gyógyulását. Betegeinket szeretjük, s nem mondunk le róluk-mint laikus körökben sokszor mondják- hanem a legvégsőkig igyekszünk életük kellemessé, emberivé tételére, kutatásainkkal törekszünk, hogy mind kevesebb gyógyithatatlan betegség legyen. Példa előttünk az elmúlt évtizedek tudásának meghatványozódott fejlődése. Nem szégyeljük kimondani, hogy nem tudom, hiszen tudásunk akkor veszi kezdetét, amikor felismerjük felkészültségünk hiányosságait, s betegeink érdekében józan kritikával képzettebb kollégához fordulunk segítségért. fí ha évek múlva tapasztalatainkban és tudományainkban egyre gyarapodva az ifjú orvosgeneratió oktatóivá, nevelőivé válunk, mi is ugyanolyan szeretettel és. igyekvéssel adjuk at tudásunkat kezdő kollégáinknak, mint amilyen megértéssel és elmélyültséggel oktattak professzoraink és tanaraink bennünket. A gyűrű átvételekor köszönetét kell mondanom mindazoknak, akiknek áldozatos, egész életre lekötelező résztvállalása egyengette a diploma megszerzéséhez vezető utat. Bngedjek meg, hogy legelőször szüleimnek, családomnak mondjak köszönetét. Kisgyerek koromtól kezdve a tanulás szeretetére, az emberek tiszteletere és megbecsülésére neveltek. Megtanítottak élni, feltárták előttem az élet gyakori nehézségeit, és megtanítottak, hogyan kell azokkal becsülettel megbirkózni. Édesapám céltudatosan szeretette meg velem az orvosi hivatást, s ma mar több mint négy évtizedes orvosi tapasztalataival, bölcs tanácsaival újra és újra gyarapitóttá tudásomat. /
