Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1973-1974

1973. szeptember 5., kibővített rendkívüli ülés - I. Dr. Zoltán Imre távozó rektor megnyítója - II. Az egészségügyi miniszter beiktatja az új rektort, rektorhelyetteseket és dékánt - III. Az új rektor Dr. Antoni Ferenc felszólalása

;r. Dr.Zoltán Imre lelépő rektor megnyitja a Semmelweis Oi*vőstudományi Egyetem Tanácsának kibővített rendki— vüli ülését. Üdvözli a megóelent miniszterhelyettest, a MSZMP kerületi bizottságának képviselőjét, a meghivott vendégeket, az Egyetemi Tanács tagjait. Bejelenti, hogy a rendkívüli kibővített ülés követ­kező napirendi pontjában az egészségügyi miniszter helyettese beiktatja tisztségébe az Egyetem uj tiszt­ségviselőit. Felkéri a Miniszterhelyettes elvtársat a beiktatásra. Dr.Tóth Béla: Elsősorban dr. Zoltán Imre lelépő rektor eddigi munkájáért a Minisztérium részéről, az egészségügyi miniszter elvtárs nevében köszönetét fejezi ki. Zoltán elvtárs 6 évi rektori megbízása egy olyan időszakot ölel macában, amely az egyetemi feladatok tekintetében, a part, és állami határoza­tok, állásfoglalások végrehajtásának kezdeti idősza­ka volt. Leglényegesebb volt ezek közül az ifjúságpolitikái határozat, az ifjúsági törvény, az állami oktatás továbbfejlesztésével kapcsolatos párthatarozat és nem utolső sorban az egészségügyi törvény és annak meg­jelent végrehajtási rendelete. Mindez komoly és nehéz feladatot állított az Egyetem elé és első­sorban az Egyetem vezetői, vezető testületé elé. Ezeknek a végrehajtása terén ebben az elmúlt idő­szakban a kezdeti lépéseket megtették és megkezdő­dött ezek végrehajtása. Az Egészségügyi Minisztérium részéről Őszintén mond­hatják, hogy Zoltán elvtárs tevékenységének idősza­kában határozottan, becsületesen törekedett az álla­mi és párthatározatok érvényre juttatásának bizto­sítására és a végrehajtás jó megszervezese érdekében jó kapcsolatot alakított ki a Minisztériummal. Zoltán elvtárs tevékenységének idősszaka alatt fejlő­dés volt tapasztalható az oktató- nevelő munka terén. Az uj Szemklinika j.etesj.uese, uzembehelyezése, a szülészeti nőgyógyászati klinika korszerűsítése, fejlesztése és egy olyan jelentős létesítmény, mint az uj elméleti tömb megvalósítása sok problémát, nehéz­séget jelentett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom