Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1972-1973

1972. szeptember 9., tanévnyitó egyetemi tanácsülés - I. Dr. Zoltán Imre rektor tanévnyitó beszéde - II. Az elsőéves hallgatók eskütétele - III. Elsőéves hallgatók köszöntése (Dr. Orosz Mihály a KISZ egyetemi Bizottság titkára) - IV. Az Egyetem Kiváló oktatója kitüntetések átadása

(0 és ez a körülmény sem jelent kisebb követelményeket. Önök önállóbbak lesznek a tanulásban, mint eddig voltak, de nagyobb lesz a felelősségük is abban, hogy az iskolában megszokott mindennapos ellenőrzés hiányában is el tudják végezni feladatukat. fel kell készülniük arra, hogy az egyetemen más az oktatás módja is, mint amit eddig megszoktak. Mi nemcsak az ismeretanyag közlésére fogunk szorítkozni, amikor Önöket tanitjuk, hanem igyekszünk majd az orvosi gondolkodásra is nevelni önöket. Amikor pedig az orvos gondolkodik betegről, vagy betegségről, gyógyításról, vagy megelőzésről, mindig különböző lehetőségeket kell mérlegelnie. A mi tudományunk­ban és gyakorlatunkban nagyon kevés a biztos, egyértelmű, be­fejezett tény. A "biztos" tényeket is befolyásolják az egyén és az egyén környezetének körülményei. Ebből következik, hogy mig a középiskolában kész ismereteket közöltek önökkel, az egyetemi oktató sokszor egymással ellentmondó véleménye­ket, lehetőségeket, születésben lévő, vagy még csak kibonta­kozó elképzeléseket tárgyal. Mig a középiskola tanára ab­szolút fölényt mutat az általa előadott anyaggal kapcsolat­ban és arról láthatólag mindent tud, addig az egyetemi ok­tató sok mindenben bizonytalannak látszik, óvatosan fogalmaz, sőt bizonyos kérdéseket más megvilágitásban tárgyal az egyik évben, mint a következőben. Ez a látszólagos bizonytalanság a tudományos kutatással is foglalkozó egyetemi oktatónak abból a tulajdonságából származik, hogy a tudomány eredmé­nyeit kellő mértéktartással értékeli, hogy tudja, hogy min­den uj adat, amelynek birtokába jut, további kérdések megol­dását teszi szükségessé és hogy ez esetleg csak a jövő fela­data. De éppen ez a tiszteletreméltó kétely és a még ismeret­len megismerésére irányuló törekvés teszi oktatóinkat alkal­massá arra, hogy önöket mindig a korszerű tudományra ta­­nitsák. Mégis nem egyszer tapasztaljuk, hogy éppen az egye­temi tanulmányaikat megkezdő fiatalok között ez a szokat­lan tanitási és tanulási mód bizonytalanságot okoz, sokszor J/)

Next

/
Oldalképek
Tartalom