Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1971-1972
1971. szeptember 4., tanévnyitó egyetemi tanácsülés - I. Dr. Zoltán Imre rektor tanévnyitó beszéde - II. Elsőéves hallgatók eskütétele - III. Elsőéves hallgatók köszöntése (Dr. Orosz Mihály KISZ egyetemi Bizottság titkára) - IV.Egyetem Kiváló Oktatója kitüntetések átadása(I. és II. fokozat)
- 3 -8 úrrá tud lenni. De »eg kell tanulnia élni az önállósággal és nekünk arra meg kell tanítanunk őket. Ami pedig a kérdés behatóbb elemzését illeti, már ebben a tanévben, de a következőkben is ez feladata kell legyen a karok állami vezetésének, a professzoroknak és oktatóknak, a társadalmi szerveknek, elsősorban a Kommunista Ifjúsági Szövetség egyetemi szervezetének, az évfolyamfőnököknak, a kollégiumok igazgatóinak és diákbizottságainak, tehát mindannyiunknak. A tanulmányi eredmények értékeléséhez hozzátartozik annak a megállapitása is, hogy sok hallgatónk van, aki messze az átlag fölé emelkedik tanulmányi és társadalmi munkája alapján. Az elmúlt tanévben 3 végzett orvosunknak, Forgács Vincének, Littmann Lászlónak és Szénási Pálnak engedélyezte a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, hogy őket az egyetemi hallgatók legnagyobb kitüntetésében, a Népköztársaság aranygyűrűjével történő avatásban részesítse. Végzett hallgatóink közül további 11 fiatal orvosunk részesült felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem kitüntetésben. Ezek: dr. Antal Magda, dr. Forgács Vince, dr. Fornádi Ferenc, dr. Horváth Tamara, dr. Kelemen Pál, dr. Kertész Éva, dr. Kupcsulik Péter, dr. Littmann László, dr. Perger László, dr. Szántó Péter, dr. Szénási Pál. A most bafajeisett tanévben i&-hárman -Mészáros Ildikó, •Láng Klára és Vajta Katalin —-értek «1 olyan kiemelkedő eredményt,—amelynek alapján kérhetik: kitüntetéses doktorrá avatásukat.