Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1969-1970
1970. július 8., V. rendes egyetemi tanácsülés
11} »■* y j — kiköltözése folytán, a Hőgyes tömb felszabaduló részét a Gyógyszerész tudományi Kar kapja meg. A helyiségek felhasználására Végh dékán ur részletes tervet készitett, amelyet a Rektori Tanács megtárgyalt és elfogadott. Lényegesebb pontjai ’ennek a javaslatnak, hogy a kar intézetei és a Gyógyszex'tár a Hőgyes Tömőben megfelelő elhelyezést nyernek a II. Elméleti tömb felépítéséig, a Gyógynövény és Drogismereti Intézet pedig itt marad addig jelenlegi helyén. A kiköltöző Közegészségtani Intézet épületét a Mária utcában a KISZ-nek adjuk át megfelelő klubhelyiség, tanulószoba, könyvtár, stb. kialakítására. Berényi: Kéri, hogy a Közegészségtani Intézet felszabaduló epűletet a Fogorvoskar kapja meg fejlesztési célokra. Rektor; A klinikai tömb is felépül a következő ötéves tervben, az oda beköltöző intézetek felszabaduló épületéből lehet majd r a kar igényét kielégíteni. 3./ A jövőbeni terveinkhez kapcsolódik az a megbeszélés, amelyet az elmúlt héten folytattunk Farádi miniszterhelyettes elvtárssal az Egyetem távlati terveivel kapcsolatban, továbbá a felujitás karbantartás kérdésében. Az Egyetem a távlati terv elkészítésekor az I.Klinikai tömbre megtette javaslatát. A Minisztériumtól nyert szóbeli tájékoáatás szerint ebbe a klinikai tömbbe sebészet, belgyógyászat, urológia és gyermekgyógyászat kerülne egyenként 12o ággyal, + 60 koraszülött ágy. Az Egyetem illetékes professzorai a klinikai tömb előzetes programkidolgozására összehívott értekezleten aggályukat fejezték ki a tervvel kapcsolatban. Egyrészt aggályosnak látszott az egyes szakmák számára megállapított alacsony ágyszám, másrészt a mai korszerű gyermekgyógyászat szempontjából akkor felel meg a követelményeknek egy uj gyermekklinika, ha a határterületekhez szükséges részlegek is csatlakoznak az alapszakmához. Ezt az uj tömbbe meg-9937/1970..