Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1969-1970
1969. szeptember 6., tanévnyitó egyetemi tanácsülés
- 3 -n 7 Soós József, Wesel Katalin, Veres József hallgatóknak, az Általános Orvostudományi Karon, Széchenyi ^óla a Fogorvostudományi, Noszál Béla a Gyógyszerésztudömányi Kar hallgatójának. A Népköztársasági Ösztöndijak száma lényegesen kisebb mint az elmúlt években. Ez annak a kifejezője, hogy az uj ösztöndij szabályzat, amiről a későbbiekben még szólni fogok, felemelte az ösztöndij erkölcsi és anyagi értékét, és nem annak, mintha ebben az évben kevesebb ilyen kiváló hallgatónk volna. Végzett hallgatóink közül 22-en részesültek a "Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérem” kitüntetésben. A megelőző tanévben fejezte be tanulmányait, de az elmúlt tanévben került doktorrá avatásra két kiváló hallgatónk - Szalay Ferenc és Ungár Péter, - akiknek a Népköztársaság Elnöki Tanácsa engedélyezte, hogy "sub auspiciis rei publicae populáris” kitüntetéses avatásban részesüljenek és elnyerjék a Népköztársaság cimerével diszitett aranygyűrűt. Reméljük, hogy oktatásunk és nevelésünk eredményességét egész életük során bizonyítani fogják. Ehhez a helyről is sok sikert kivánunk nekik. Amikor mi oktatásról beszélünk, nemcsak a szakmai ismeretek átadását értjük ezen, hanem az emberré nevelést is. A mi Egyetemünknek nemcsak feladata, hanem célja is, hogy a falaink közül kikerülő orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek ne csak szakemberek legyenek, hanem kommunista szakemberek is. Ezt a feladatot teljesíteni pedig tudatos tevékenység nélkül nem lehetséges. Ezért szoktunk mi oktatásról ”és” nevelésről beszélni, hogy hangsúlyozzuk ezt a tudatos tevékenységet s nem pedig azért, mintha kétségeink volnának az oktatás és nevelés elválaszthatatlan egysége felől. Oktatóink egyre inkább megértik ezt a kötelezettségüket és egyre inkább teljesitik is. Ma másodízben nyújtjuk át egyik kiváló munkatársunknak ”Az egyetem kiváló oktatója” kitüntetést. Négy oktatónkat tüntette ki a miniszter az "Oktatásügy Kiváló Dolgozója” kitüntetéssel, magunknak pedig 25 kivál-ó évfolyamfőnököt volt alkalmunk jutalmazni. A kitüntetettek annak az egyre növekvő oktatói gárdának képviselői, akik a tanitást ebben az értelemben fogják fel és művelik. W