Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969

1968. szeptember 12., ünnepélyes doktorrá avató tanácsülés

- 7 -válás természetes folyamata. De higgyjék el amit egy élet tapasztalata alapján mondani szeretnék, hogy aki igaz or­vos akar lenni, az eszményképeiben nem fog csalódni. Ez nem foglalkozás, hanem hivatás, mert a szenvedő ember gyó­gyításával magasabbrendü, alkotó cselekvést jelent. Elemei­ben látszólag nem különbözik más foglalkozásoktól: rendelő­ben, műtőben, vagy laboratóriumban éppúgy teljesiti munká­ját az orvos,^mint társadalmunk más tagja. Elvégzi köznapi feladatait, képezi magát, követi a társadalmi fejlődést, küzd, fárad és újrakezd. Mindezt azonban az emberért teszi. Kórházban, hivatalában, otthonában, magányában, közéletben, békében és háborúban, életének minden helyzetében segithet más embereken. Munkája nem könnyű: panasz, betegség, fájda­lom, öregség kiséri, de sikere visszahat az orvos személyi­ségére, annak értékét növeli, átitatja, beépül életébe, el­sődleges, állandó gondja és öröme lesz az orvoslás. A siker élménye szüntelen erőforrás a haladáshoz és átalakuláshoz. Jó orvosnak lenni annyi, mint a tudomány gyors fejlődését fáradhatatlanul követni és nem titok, hogir az egyre nehe­zebb lesz. A természettudomány egyes ágaiban öt évenként avulnak az ismeretek. Az alkalmazott orvostudományban az ismeretek átalakulása nem ilyen sebes, de megállás nincs. Hem tudom mihez kell majd több erőfeszítés e generációnak, a rögzített ismeretek törléséhez, vagy az újabbak elsajá­tításához. Az utóbbiak kínálkoznak, az előbbit saját erő­ből kell végrehajtani és ez talán nehezebb. Ehhez is erőt ad részint a betegekből sugárzó hálaérzet, még inkább a környezet részéről megnyilvánuló elismerés és a tudat, hogy a jó orvos a szocialista társadalom megbecsülését élvezi, ezt azonban csak akkor remélhetjük, ha orvoshoz méltó magatartást tanúsítunk. Az előbb emlitett konkrét, közvetlen orvos-beteg kapcso­lat helyett, pályájuk során, amely a következő évszázad­ba nyúlik, egyre inkább a mggasabbrendü, de személytől absztrahált kapcsolat lép életükbe, tevékenységükbe egy­re jelentősebb részt foglal el a megelőzés. A kezelő­orvos munkáját mind fokozottabban egészítik ki szakorvo­si vélemények, gépi adatok, laboratóriumi értékek. Az or­vos lelkiismeretét, felelősségét más tényezők is segitik. A beteg felett álló "kezelő orvos" fölénye lassan apad, lecsökken. Ma még uralkodó fogalom, ezért ismerjék meg szép hivatásuk varászát, amig az el nem kopik, el nem szürkül. Jó magam önértékelésem csúcsára körzeti orvos koromban értem. Orvosi, szakorvosi pályafutásuk nem lesz töretlen, akadá­lyok, buktatók, terelőutak fogják jellemezni. Sokaknak idővel teljesen uj utakra kell térniök. A tudomány gyor­sított haladása arra késztetheti az orvosnemzedék egy részét, hogy - szakorvosi tudásukra már nem lévén szük­ség - az orvostudomány egy uj területén fejtsék ki gyó­­gyitó, alkotó munkájukat. Valószínűnek tartom, hogy egész betegségcsoportok szűnnek meg. A tudományos előrelátás azt jósolja, hogy századunk végére földrészünkön már nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom