Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1968-1969
1968. szeptember 25., I. rendes egyetemi tanácsülés
Io/ A Fogorvostudományi Karon sok probléma volt a fizika szóbeli vizsgáztatással* Á fogorvos kérdezők nem tudnak fizikát,- J6 feleteket rossznak, rosszakat jóknak„minősítettek. Megbeszélést folytattam Tarján professzorral e kérdésben, aki úgy nyilatkozott, hogy a Fogorvosi Kar bizottságai számára fizikus kérdezőket biztosítani tud. Kérem a Fogorvostudónányi Kar dékánját, hogy a felvételi i • bizottságokban a fizika tanszékről kérjen kérdezőket. Tarján professzor a fizika felvételi-vizsgákhoz szükséges tematikát felülvizsgálja és kidolgozza, mert a Művelődésügyi Minisztérium által kiadott Felvételi Tájékoztatóban található tematikával szemben a fizikusok ismételten kifogást . emeltek*- -• _ - •. A Felvételi Tájékoztatóbon közzéteendő tematikák módosítására mór most kell javaslatot tennünk, mert ezek januárban már nyomtatásban megjelennek, 2n/' A- biológia kérdésével különösen azért, kell igen behatóan foglalkoznunk, mert ebben az évben fejeződik be az uj tipusu biológia oktatásra, való áttérés a középiskolákban és az 1968-69* tanévben érettségizők a gimnázium mind a négy osztályában már az uj tankönyvekből tanultak. Ezért nemcsak a lo'b