Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1967-1968
1968. június 5., IV. rendes egyetemi tanácsülés
Dr. S Q n o p; y i__Janos; az orvostudományok kandidátusa, egyetemi tanársegéd a Budapesti Orvostudományi Egyetem Kísérleti Kút tó Laboratóriumát)an. 39* éves. Orvosdoktori diplomáját 1954—ben szerezte a Budapesti Orvos tudomány i Egyetemen. 1933-ban - még hallgató korában - gyakornoki kinevezést nyert a Biokémiai Intézetbe, 1954-1957-ig■aspiráns volt. 1957-től a Kísérleti Kutató Laboratóriumba történő áthelyezéséig a Biokémiai Intézetében dóig..zott, tanirsegédi minőségben. Szakmai szempontból igen tehetséges, a tudományos kérdések iránt is komoly érdeklődést mutat. Eddig megjelent tudományos közleményeinek száma kb. 40. Munkájában aktiv, önzetlenül segíti fiatalabb munkatársait. Oktatási munkáját is igen kitünően 1 .tto el és a Biokémiai Intézetben a legjobb oktatók között tartották nyilván. Komoly ered* ényeket ért el a nevelés terén is és nagy előszeretettel foglalkozott a fokozottabb segítségre szóit.lé munkás és paraszt származású halig .tokkal. A Kísérleti Kutató Laboratóriumból is átjárt gyakorlati oktatás coljából a Biokémiai Intézetbe, ahol a német hallgatók .képzésével foglalkozott. Várható, hogy szakmai fejlődése az utóbbi évek fokozódó aktivitásának megfelelően, újabb ke. .oly tudományos megismerések elérésihez vezetik. Emberi és politikai magatartása kifogástalan, az ellenforradalomig párttag volt, jelenleg g ártonkivuli, azonban munkássága mind a múltban, mind jelenleg egyértelműen bizonyítja, hogy helyesli és a maga területén megvalósítani igyekszik a párt- és a korn ny politikáját. 1956-ig az Egyetem DISZ titkára volt. Munkatársai szakmai munkájáért és emberi magatartásáért szeretik. Állas az intézetben rendelkezésre áll. Budapest, i960, május 21.