Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1967-1968

1968. január 10., össztanári értekezlet

10 Dr.Gömöri Pál és dr.Babics Antal professzor felvetették az Országgyűlés által az Egészségügyi Minisztériumnak megszavazott 30 millió forintos hitelfelosztásának kér­dését is. Ezzel kapcsolatban megnyugtatással vettük tudo­másul Pékli elvtárs azon bejelentését, hogy ebből az összegből mintegy 20 millió forint kerül központi felhasz­nálásra és feltehető, hogy az orvostudományi egyetemek is részesednek ebből az összegből. A részesedés mértéke még nem ismeretes. Több hozzászólásból megállapítható volt a gyógyszernorme alakulása,iránti érdeklődés. Ezzel kapcsolatban tájékoztatni . tudom az Értekezletet arról, hogy 1967« volt az első év, amikor deficit nélkül zártuk gyógyszergazdálkodásunkat, s igy bizonyos helyzeti előny alakult ki az elmúlt évekkel szemben. Megkönnyíti a helyzetet az is, hogy az Egyetem globális gyógyszer-vegyszer normája egy ápolási napra 26.60 Ft-ról 28.20 Kt-ra emelkedett. A gyógyszerkeretek lebontási javaslatát a központi Gyógyszertár készíti elő és azt a Klinikai Bizottság javaslata alapján az Egyetem rektora fogja jóváhagyni. Eleget teszünk annak a javaslatnak is, hogy a lebontott kereteken felül egy bizonyos összegű központi tartalékot képezünk, amelyből az olyan minimális minőségi és mennyiségi igényeket fogjuk kielégíteni, amelyekre dr.Gegesi Kiss Pál professzor ur célzott. A hozzászólások többsége a bérgazdálkodás kérdését érintette. Nem kétséges, hogy az uj gazdálkodási rendszerben az évvégi maradványok átvitele mellett az egyike a legizgalmasabb témáknak, mert radikálisan megváltoztatja az e téren korábban kialakult több évtizedes gyakorlatot. Bér Pékli elvtárs tájékoztatójában kitért erre a kérdésre is, minthogy még mindig merültek fel ezen a téren kérdések, röviden szükséges­nek tartom összefoglalni az uj létszám- és bérgazdálkodás lényegét. Egyetemünk 1968. évi költségvetésében a létszám- és bérkeretek három csoportban nyertek rögzítést. Az első csoportban tartoznak az oktatók, a második csoportba az egészségügyi középkáderek és a harmadik csoportba minden egyéb dolgozó. A bércsoportok létszámkereteit a Minisztérium a költségvetés jóváhagyásával egyidejűleg évente egyszer rögzíti. Ezen évközben elvileg változtatni nem lehet, csak abban az esetben, ha az egyetemi feladatokban is változás áll be. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyes bércsoportokra eső forintkereteket is ilyen mereven kell betartani. A tanszékeknek joguk van a részükre kiadott nettó bérkereten belül elért bérmegtakarítást legjobb belátása szerint átmeneti bérkorrekciókra, átmeneti létszámerősitésre, túlóráztatásra, vagy jutalomra felhasználni. Ezek az átmeneti és az eredeti jellegtől eltérő bérfelhasz­nálások azonban csak az érintett költségvetési év végéig foganatosíthatók. A következő évben ilyen felhasználásra ismételten csak akkor kerülhet sor, ha a nettó bérösszegen belül további megtakarítást tud eszközölni a gazdálkodó szerv, a tanszék. Dr.Babics Antal professzor ur hozzászólásában említette az uj utalványos anyagellátásig rendszert. Kétségtelen, hogy ez az uj gyakorlat merőben eltér a korábbitól, azonban ha az árazással bizonyos fokú munkatöbblet jelentkezik is, ener­gia- megtakarítást és biztonságot nyújt a tanszékeknek kéretik betartásához a fel nem használt utalványok összege, m

Next

/
Oldalképek
Tartalom