Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1967-1968
1967. november 9., tudományos ülésszak (NOSZF 50. évforduló)
11 -9 í Itt tartunk ma politikai fejlődésünkben. És, bogy milyen nagy eredmény ez, bogy itt tartunk, elég egy pillantást vetni arra a helyzetre, amelyből elindultunk. A felszabadulás előtt az egyetem Horthy-Magyarország egyik fő politikai és ideológiai bázisa volt. Ezt a helyzetet céltudatos politikával teremtették meg, aminek egy része volt; az az antiszelekció, amiről már említést tettem. Jellezően mutatja a helyzetet, hogy a felszabadulás után az igazoló bizottságok politikai magatartásuk, nem egy esetben népellenes bűneik miatt 6 professzort voltak kénytelenek állásvesztésre Ítélni, 7-et nyugdíjazni. Az egyetem oktatói között talán egy-kettő akadt, akinek a felszabadulás előtt kapcsolata volt a munkásmozgalommal, és azt hiszem egy sem, akinek marxista képzettsége. A demokratikus gondolkozásu kisebbség is polgári neveltetésben részesült. Az oktatást, a gyógyítást és a kutatást addig is műveltük, igy az egyetem megszokott munkájának folytatása még az uj körülmények között sem látszott megoldhatatlan feladatnak. De politizálni nem tanultunk, ennek szükségességét pedig a társadalom forradalmi átalakulása a felszabadulást követő napokban napirendre tűzte. A kibontakozásnak ez jelentette legnagyobb kezdeti nehézségét. A nehézségek leküzdésében nagy érdemeket szereztek az orvosok és az egészségügyi dolgozók szakszervezetei, amelyek a felszabadulás után az egészségügyi és egyetemi politika kialakításának és irányításának is döntő tényezői lettek. Kezdetben a szakszervezet tömöritette magába a demokratikus érzelmű orvosokat, akik hamarosan serkentői lettek az egyetem uj élete kifejlődésének. A Párt a szakszervezeteken keresztül érvényesíthette első egyetempolitikai célkitűzéseit. Nem tartott azonban sokáig, amig ezek az orvosok megértették a munkáspártok, elsősorban a világos
