Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1966-1967

1967. április 2., rendkívüli tanácsülés

- 3 -/Ifi magunknak okoz és akkor nekem okozott gyötrelmet. Vivődünk kétségeinkkel. Hiszen az orvostudomány vég­telen nagy és a betegség annyiféle változatban jelen­het meg, hogy mindazt tudni nem flehet. Viszont mindarra szükség volna. így azután tanulás és megedződés közben lassan fejlődünk valődi orvosokká. Nem is igaz orvos addig valaki, amig a tűzkeresztségen, az akut^katasztró­fába került beteg mentésének nagy erőfeszítésében részt nem vesz. Lehet, hogy a nagy eset csak banális ájulás a fog kezelése közben - de amig a beteg talpra nem áll, a legerősebb stress az orvosra nézve, hiszen az eszmélet­­vesztésnek minden lehetőségét kell másodpercek alatt mérlegelni és máris cselekedni, sőt helyesen és hatáso­san cselekedni. Csak azt kívánhatom Önöknek kitüntetésük átadásakor, hogy hamarosan olyan biztosan álljanak tanulmányaik ta­laján, mint Fáy András kis meséjének orvosa. Páy azt irta, hogy egyszer egy orvostól valaki rosszmájuan azt kérdezte: Nem kisértik-e lidércként pálmaiban halott páciensei?- Én nyugodtam alszom - válaszolta Aesculap, mert hi­szem, hogy a kigyógyultakát tudományom mentette meg, de az alhaltakat a természet ölé el. - így nyilatkozni csak jó lelkiismerettel, jó tudással és hivatással vég­zett jó munka árán lehet.Kivánom, hogy legyenek hivatá­suknak ilyen magabiztos gyakorlói. Megköszöni a jelenlévők szives megjelenését és a rend­kívüli Egyetemi Tanácsülést bezárja. kmf, /ár.Sós József/ rektor

Next

/
Oldalképek
Tartalom