Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1965-1966
1966. július 6., VIII. rendes egyetemi tanácsülés
e A coronariakeringés össshasoplitó physiologiá-jának kidolgozása mellett három uj keringési reflexet irtunk le. Esek egyike a reflexek eddig nem ismert, uj typusát jelenti. A coronariaidegek physiologiai szerepének tisztázása és a “coronaria merevség“, egy az emberi angina pectorisszal analóg, kísérletesen előidézett állapot- leirása, tartozik még ezen periódushoz. l§60-ban a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának meghívására Moszkvában ismertettem eredményeimet az ott tartott coronariakeringési symposionon. A XX. Nemzetközi Physiologiai Congresszusra- annak Nobel dijas elnöke Houssay professzor- személyesen hivott meg a congresszus elnöksége nevében. Sajnos a congresszuson résztvenni nem tudtam. A XXI. Leyden-i Nemzetközi Physiologiai Congresszus elnöksége szintén meghívott, de résztvenni ott sem állott módomban. 1%5-ban a Német Physiologiai Társaság meghívására Köln-ben tartottam előadást. 1963- ban a II. Nemzetközi Pharmacologiai kongresszuson vettem részt Prágában egy előadással és annak egyik symposionán. 1962 óta a Budapesti Orvostudományi Egyetem III.sz.Belklinikáján teljesítek szolgálatot. Az itt eltöltött idő alatt egy uj biológiai hatóanyag "Hyperaemin“ felfedezéséről számoltam be, melynek hiányában az emberi angina pectoris-hoz hasonló állapot lép fel a kísérleti állaton, 1964- ben a Harvard Egyetem meghívására Bostonba utaztam. Ott az általam korábban leirt kísérletes “coronaria merevség“-gel foglalkoztam. Sikerült ezt a jelenséget chronicus kísérleti körülmények között is reprodukálni és igazolni, hogy annak fellépése kutyákon az emberi angina pectoris-szal klinikailag is azonos kórképet produkál. A két jelenség azonos, 1963* július 1-től egy korábbi meghívásnak eleget téve a chicagói Loyola Egyetem Élettani Intézetében dolgoztam annak igazgatójával Walter G. Randall professzorral. Ott sikerült kimutatni, hogy a szív nem syntitium, hanem önálló motoros egységekből áll. - Egy másik munkánkban a sympathicus rostoknak a szivén való pontos projectióját határoztuk meg. - Egy általunk kidolgozott módszer segélyével leirtuk a coronariák mikroinnervatióját. Ezen utóbbi munka nemcsak eredményében, de mint próbálkozás is első a világirodalomban Az Egyesült Államok-beli tartózkodásom alatt 5 dolgozatot Írtam, melyek most vannak közlés alatt. Számos amerikai egyetemen tartottam előadást és az Atlanti© City-i Federation Meeting-en két előadással szerepeltem. 1933 óta tagja vagyok a Magyar Élettani Társaságnak, melynek congresszusain minden évben tartottam előadást. 1960-ban nősültem, feleségem Dr.Mátyás Mária a Fővárosi KÖJÁL hygienikus orvosa. 1959-ben Debrecenben a Marxista-Leninista Esti Egyetemet kitüntetéssel végeztem el.- 2 -Dr.Szentiványi Mátyás s.k. Dr.Szentiványi Mátyás 1-50.sz. alatt felsorolt tudományos közleményeinek jegyzéke, valamint a külön lenyomatok a Rektori Hivatalban megtekinthetők. ' *