Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1965. július 7., VIII. egyetemi tanácsülés

Fentiekkel kapcsolatban kéri a tanács állásfoglalását. Radnóti Felveti, bogy egyáltalán érdemes-e a kérdés­sel foglalkozni jelenleg, amikor a Telefongyár olyan értelmű nyilatkozatot tett, bogy nevezett munkájára szükségük van. Hasonló helyzetben volt a múltban ami­kor fel akart venni valakit a klinikára és nem sike­rült, Boros László'még állásban van és lebet, bogy el sem fogják engedni, ügy gondolja helytelen olyan va­lakinek a kinevezése felett dönteni, akit még nem is tudjuk biztosanj bogy fel tudjtLk-e venni, vagy el tud­­e jönni az előző munkahelyéről. Kónyáné: Az uj Munkatörvénykönyve lehetővé teszi, bogy ’Boros László kilépjen a Telefongyárból, bért vállalja az ezzel járó hátrányos következményeket, Rém szüksé­ges a vállalat hozzájárulása. Különben is bem szakkép­zettségének megfelelő munkakörben dolgozik. Joga van abhoz, hogy kilépjen és'mint atomfizikus dolgozzék Zsebők professzor urnái. Knoll: Rendkívül sok vád éri az Egyetemeket Magyaror­szágon, hogy sok esetben nem tesszük lehetővé, hogy meg­felelő legyen az értelmiségi utánpótlás. Azt gondolom, hogy olyan esetben, ha valaki egy gyárban jól dolgo­zik és miután helyettesről nem is tudnak gondoskodni, szeretnék ha maradna, akkor olyan álláspontot foglal­junk el, hogy mi is elősegítsük az elkerülését, A ma­ga részéről nem javasolja. Egészen biztos, hogy a Tele­fongyár nem veszi jónéven, hogy eljön tőlük egy olyan dolgozójuk akire ők számárának és nem is helyes, hogy egy ilyen fontos gyártól mint a Telefongyár vesszük el a munkaerőt. Rektor: A maga részéről is aggályosnak tartja azt,hogy egy olyan dolgozó kérdésében döntünk most, akit, a vállalat nem akar elengedni. Nem tudja hélyes-e, hogy ilyen formában elhozzuk a Telefongyárból, Egy dolog szólt mellette, mégpedig az, hogy profilrendezés miatt helyezték át. Nem megfelelő munkakörben dolgozik az illető és az'helyes, hogy diplomatervének megfelelő mun­kát végezzen. Tulajdonképpen atomfizikus képesítéssel rendelkezik és a Telefongyárban nem ilyen munkakört tölt be. Helyes lenne ha Zsebők professzor ur tárgyalna'a Telefongyárral és majd annak alapján dönt a Tanács, A személyét illetően elfogadja a Tanács, ha a Telefongyár kilépéséhez, illetőleg áthelyezéséhez hozzájárul. A Tanács egyhangúan el­fogadja fenti adjunktusi előléptetéseket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom