Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1965. július 7., VIII. egyetemi tanácsülés

- 8 -Az uj szervezeti szabályzat értelmében egyetemi tanári állásra kiirandó pályázatot' a Kari Tanács és az Egyetemi Tanács elé kell terjeszteni. Javasolom a Minisztérium által megküldött hirdetmény szöveget áz alábbiak szerint módosítani: nA Budapesti Orvostudományi Egyetem'rektora a Fővárosi Tanács vezető főorvosával egyetértésben pályázatot hir­det a IV.sz. Belgyógyászati Klinika 5001”". kulcsszámu meg­üresedett egyetemi tanári állására^ amely az Országos Kardiológiai Intézet igazgatói állasával egybekötött." A Kari Tanács és a dékán javaslata alapján a pályázati szöveg még egy helyen szorul módosításra, éspedig: "a tudományos fokozattal való rendelkezés nem csak előnyt jelent, hanem a jelölésnek előfeltétele," Somogyi: Ha jól értette arról van szó, hogy az Egyetem rektora' a Fővárosi Tanác$ vezető főorvosával egyetértés­ben hirdeti a pályázatot. Kérdezi, hogy ezt hogy kell ér­teni kizárólag csak a pályázat hirdetésére, vagy annak elbírálására is vonatkozik-e? Ilyen megfogalmazása ti. félreértésre ad okot. A kari tanácsülésen elfogadták a Minisztérium leiratát, miután felsőbb szerv irta le. C - - . V................ Rektor: A pályázatot az egyetem rektora a főváros vezető főorvosával egyetértésben hirdeti meg. Kihagyni nem le­het, miután az alapitó oklevélben'benne van, hogy a fővá­rosi tanács hozzájárulása is kell. Somogyi: Ilyen megfogalmazásban vitatható a rektor és az egyetemi tanács joga a kinevezést illetően. Tulajdonkép­pen egyetemi tanári állásról van szó, mely a rektor ha­tásköre. A kinevezést illetően kinek a hozzájárulása szük­séges, ebből nem. világos. Rektor: Ismerteti a Minisztérium által leküldött pályázati 'Hirdetmény-tervezetet. / 5782/1965./ •' -Somogyi: Meg lehet hirdetni úgy is, hogy "egyben feladata az Országos Kardiológiai Intézet vezetésének ellátása." * t , 9 \ 0 Rektor: Módosítsák úgy, hogy a Főv. Tanács he szerepeljen á pályázati hirdetményben? Zoltán: Somogyi elvbárssal egyetért, de keresztülvihetetlen Ezt a formaságot nem tudjuk elkerülni. Maradjon* igyj hogy a rektorral egyetértésben. © O ... . SÚ .... Somogyi: Pontatlan ha úgy fogalmazzuk, hogy a rektorral egyetértésben. Rektor: A Fővárosi Tanács ragaszkodik a beleszólási jogá­­hőz. C,5Í>

Next

/
Oldalképek
Tartalom