Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1965. május 12., VII. rendes egyetemi tanácsülés

5 budapesti orvostudományi egyetem EGYSTjI.II T,a.ÁOSüL^LI ANYAG J A gyógyszerészképzéssel kapcsolatos vélemény kialakítása« A Tudományos és Felsőoktatási Tanács /TÉT/ foglalkozott a gyógy­szer észképzés kérdéseivel. A TIT a képzés idejének felemeléséhez nem Járult hozzá. Szükségesnek tartja emellett a gyógyszerész­képzés területén is a több-lépcsős képzést megvalósítani és az egyes képzési formáknál a képzés célját pontosan meghatározni. Ezzel kapcsolatban a TFT felkérte az Egészségügyi Minisztériumot, milyen módon volna biztosítható^ hogy a felsőfokú 3 éves gyógy­szerészképző intézmény olyan gyógyszerész szakembereket képezzen, akik - megfelelő gyakorlat megszerzése után - közforgalmú gyógy­szertárak önálló vezetésére is alkalmassá válnak. Szükségesnek tartja továbbá a TFT mind a főiskolai, mind az egyetemi végzett­séggel rendelkező gyógyszerészek továbbképzési rendszerének ki­dolgozását. Fenti problémákkal kapcsolatban az Egészségügyi Minisztérium kéri■ egyetemünknek - alapos mérlegeléssel kialakított - vélemé­nyét. A Gyógyszerésztudományi Kar Tanácsa állásfoglalását az alábbiak­ban megküldöm: "Rektor Ur ! v A Gyógyszerésztudományi Kar ez év március 27-i tanácsülésén foglalkozott az egészségügyi miniszter első helyettesének le­iratával. Ugyanezen időszakban a dékáni apparátusnak le kellett bonyolí­tani a maga csekély létszámával az e tané vb er egyetemi tanulmá­nyaikat befejező gyógyszerészhallgatók álláselosztását is. Ennek következtében a március 27-i kari ülésünk teljes Jegyző­könyvet még nem állott módunkban elkészíteni, viszont az ott el­hangzottak kivonatos Jegyzőkönyv készült. Előre kell bocsátanom, hogy a kari ülést megelőzően reformbizottságunk /elnöke: Glauder Ottó, tagjai: Halmai János, Horsing László, Laszlovszky József, Pandula Egon, Végh Antal, valamint a MSZMP és a KISZ képviselői/ foglalkozott a minisztériumi leirattal és annak közös véleményét Claud er elnök ismertette a kari ülésen; Az akkor előadottak leg­fontosabb részeit mellékelten csatolom. A tanácsülés véleményét a vonatkozó kérdésben tehát Glauder professzor Javaslatának megvitatásával alakította ki. Ezt rövi­den az alábbiakban összefoglalva ismertetőm: I. A takarékossági rendszabályok figyelembe- vételével a Tanács át­menetileg elfogadtaj hogy az egyetemi oktatási idő nem lesz fel­emelve^ egy félévvel. Kéri azonban, hogy mihelyt a körülmények kedvezőbbe válnak, tűzessék azonnal napirendre a gyógyszerészi egyetemi oktatásnak 9 félévre kiterjesztése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom