Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1964. november 18., III. egyetemi tanácsülés

Rektor; Felhívja a Tanács tagjainak szives figyelmét a Müv elő d ésügyi Közlöny ez évi 2o. számában megjelent 152/i96h. sz. művelődésügyi miniszteri utasításra a kül­földi állampolgár felsőoktatási intézménybe való felvé­telének engedélyezéséről, továbbá a 153/i964. sz. utasí­tásra, külföldi állampolgároknak felsőoktatási intézmény­ben folytatandó tanulmányaival kapcsolatos kérdések sza­bályozásáról. Egyetemünkön már évek óta az oktatási rektorhelyettes asszony elnöklete alatt álló bizottság foglalkozik a külföldi hallgatók ügyeivel és évenként rendszeresen több alkalommal is megbeszélésre hívja meg a külföldi tanulókat• \ A bizottság munkáját nem érintve az uj művelődésügyi' miniszteri rendelkezés értelmében a külföldi hallgatók­kal való foglalkozásra egy ügyintézőt, ill. egy oktatót kell megbízni. Ennek végrehajtásaképpen az Egyetemünkön tanuló külföldi diákok ügyeivel való foglalkozásra dr.Palik Imre tanársegédet, a Markusovszky kollégium ne­velő tanárát bízta meg. Kéri dékán urakat, hogy a rendeletet tanulmányozzák és hatáskörükben a rendelet értelmében járjanak el. Radnót: Az Egészségügyi Minisztérium és a Művelődésügyi Minisztérium illetékes főelőadójával jó a kapcsolat. Az idén csak az I. éveseket hívták össze megbeszélésre. Pa­lik évek óta megvan bízva a külföldi hallgatókkal való foglalkozással, ezzel a Művelődésügyi Minisztérium is messzemenően egyetért. Az esetlegesen felmerülő problémá­kat az illetékes minisztériumi főelőadókkal el tudják in­tézni. Steuer; Palik dr. a kerületi KISZ.VB. mellett működő ba­rátsági bizottság vezetője, ez a bizottság is a külföldi hallgatókkal foglalkozik. Ennek alapján is támogatja a javaslatot. A Tanács egyetért dr.Palik Imre tanársegéd megbízásá­val. \ 7632/1964-, Rektor^ Tájékoztatja a Tanácsot, hogy az Egészségügyi íViinisztérium szabályozta az Európán kívüli területekről Magyarországra érkező egyetemi, főiskolai, stb. hallgatók orvosi vizsgálatát. E vizsgálatok szakmai irányítására a Budapesti Orvostudományi Egyetem Egészségvizsgáló Inté­zetének vezetője kapott megbízást. Tájékoztatásul szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom