Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965

1964. október 14., II. rendes egyetemi tanácsülés

22 -Á0$ Bartiia: Pékli elvtárshoz szól az István kórház területén levő egyetemi klinikák kérdésével kapcsolatban. Az István kórházban a tanszékvezetők adják meg a programokat, de ha a Fővárosi '-Tanács elvileg magáévá teszi ezeket a kö­vete lményeket, akkor a Minisztérium messzemenően támogas­sa a Tervhivatalnál, hogy a Fgvárosi Tanács ezen célki­tűzéseit, mint egyetemi és országos érdekeket kezelve, gyorsítsák meg ilyen vonatkozásban a felújítási terv vég­rehajtását. A Minisztérium a Tervhivatalnál aktiv szere­pet játszón, mert ha ez nem történik meg, megint elhúzód­nak a dolgok és semmi nem lesz belőle. Veszély esnek lát­ja, ha a felsőbb hatóság ebből kivonja magát és az elvi segítséget nem adja meg. Pékli; Egy alap-probléma van; a ciklikus oktatás nemcsak Budapesten indul be a közeljövőben és a reform-követel­mény nemcsak itt jelentkezik, hanem vidéken is, tehát ezt a szerepet nem tudják mindenütt átvállalni, a kór­ház nem klinika. Volt már olyan helyzet Haj du-megyében, hogy építsenek és utána lesz ciklikus oktatás. Ha ebbe az irányba haladnak, oda jutnak, hogy a keretek szükek. Azt is mondhatják, hogy az egyetemnek adott X millióból ne elméleti tömböt építsenek, hanem adják oda a kórház­nak az oktatás megjavítása érdekében. Olyan segítséget adnak ebben a kérdésben, hogy amikor eldőlt, hogy az Ist­ván kórházon belül mit kell elvégezni, ha ez kórház lett volna B1V40O ft-ba kerülne, mivel nem kórház a5/6oo ft. szük­séges. Ezt a különbözetet vállalják az országos keretek­ből, de- ezt csak akkor, ha a Fővárosi Tanács már elkészí­tette ezt a programot. Gottsegen: A főváros nyugodtan elzárkózhat a kórházak területén lévő egyetemi klinikák felújításának felveté­sétől, hiszen az ez idő szerint szükséges felujitás leg­alább 9o >0-ban, de mondhatjuk csaknem teljes egészében oktatási és kutatási szükségletek- kielégítését szolgál­ná, nem kórházi ágyakat kell rekonstruálni. Olyan helyi­ségeket kell ékíteni, amelyek természetesen az 187o-ben tervezett kórházban nem szerepelhetnek és amelyek nélkül korszerűen oktatni nem lehet. Ez a főváros számára nem szempont, nem érdekli őket. A II. Főosztályra tartozó szükségletek kielégítéséről van szó, nemcsak azon múlik, hogy kié a telek és a tégla, hanem kié a feladat. Pékli: Az elkövetkezendő 5-6 évben kb. A0-50 milliót fog­nak adni az egyetem céljaira, Az egyetem vezetésének kell állástfoglalni abban, hogy mit fog ebből megvalósítani, külső, vagy a belső rossz helyzetet. A Minisztériumnak a Fővárosi Tanáccsal szerződése van arra, hogy 5 évig használhatja az István kórház intézményeit klinikai ok­tatási célra, lehet, hogy két év múlva azt mondják, hogy ezt megszüntetik, igy nem észszerű beleinvesztálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom