Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1964-1965
1964. október 14., II. rendes egyetemi tanácsülés
- 12 -\ ,, / esztendőkre lezárjanak klinikákat. Akármit is határozzanak a f elujitásokkal kapcsolatban, itt zátonyra Jut a kérdés. Konkrét tapasztalata, hogy a tervezők általános válasza minden olyan kívánságra, amely megnehezíti a munkájukat mindig eleve negativ: nem lehet. Külön ki kell verekedni, hogy lehessen. 1-2 évvel ezelőtt Prágában módjában volt megtekinteni egy volt kolostor kórházzá épitését, amit úgy oldottak meg, hogy mindig csak kb. $o-ho ágyat kellett szüneteltetni, igy biztosították egy épületrész átépítését, majd ide átvették a következő részleg betegeit, és igy tovább. Természetesen igy Jobban elhúzódik az átalakítás, de ez lehetővé teszi, hogy az ágylétszám Jelentékeny csökkenése nélkül, az ápolás, tudományos munka és oktató munka mellett is végrehajtassák a felújítás. Kern lenne talán egészen Járhatatlan ut, ha egy tervező intézet kis belső tervpályázatot hirdetne annak a konkrét problémának a. megoldására, hogyan lehet részleges lezárással és az ágyak részleges csökkentésével felújításokat végrehajtani. Ha ezt nem oldják meg, nem lesz felújítás a klinikákon. Zoltán: Egyetért Gottsegen professzorral. Tapasztalatból beszél, hiszen a II. Nőiklinika rekonstrukció előtt áll. A tárgyalásokban oda Jutottak, hogy a kivitelező vállalat hozzájárult ahhoz, hogy a klinika egy-egy részlegét felújítsák és közben a klinika üzemelni fog. A megoldás gondolataként felveti a következőket, amit teljesen ellenőrizhetetlen magánhirként hallott: a vár területén lévő ismert szikla-kórház, teljesen felszerelt műtővel, több száz betegággyal üres. Nem volna-e helyes ennek utánanézni és országos érdekekre való tekintettel megkapni arra, hogy az'átépítések ideje alatt egy-egy klinika oda települjön ? ■ Bart ha: A VB. véleménye az anyagról, hogy alkalmas tárgyalási alap. Eelvéti a fő témákat, amelyek rendezésére szükség van. Egyetértenek azzal és maguk akarták Javasolni, hogy ne a dátumokat állapítsák meg, hanem a sorrendiséget. De akármennyire gondos is az anyag, van néhány olyan téma, amellyel ki kellene egészíteni. Az egyik ilyen téma a központi állatistálló kérdése, ez alapvető fontosságú a Klinikai kutatás szempontjából, hogy a külső és belsőtelepen megfelelő állatistállóval rendelkezzenek. Javasolja, hogy most már ne óhajként, hanem határozatként mondják ki és azoknak az intézetvezetőknek, akik nem tárgyalóképesek parancs szerűen meg kell mondani, hogy nincs más lehetőség, a közös érdekekért mindenkinek áldozatot kell hozni. 6