Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964
1963. december 18., III. egyetemi tanácsülés
fit. )toAÁÍAjltAj&\r Budapesti■Orvostudományi Egyetem 67o5/1963. EGYETEMI TANÁCSÜLÉSI ANYAG J Dr.Sturez József adjunktusi kinevezésére javaslat. A tanszékvezető professzor előterjesztése,: "4-164/1963.sz. f .évi szeptember 4-én kelt átiratában közölte,, bogy az Intézet részére egy 5oo3/l kulcsszáma adjunktusi állást engedélyezett, felszólítás ómra az .adjunktusi .állásra:pályázatát , dr.Sturcz József 5oo4/l ksz. tanársegéd nyújtotta be. Mellékelem kérvényét, önéletrajzát, dolgozatainak, illetve előadásai- . nak jegyzékét, valamint különlenyomatáit, Dr.Sturcz József 1951 óta dolgozik a közvetlenül vezetésem alatt álló munkacsoportban, Már mint orvostanhallgató kitűnt szorgal- . mával és érdeklődésével. 1953-ban demonstrátor, 1955-ben gyakornok, 1957-ben tanársegéd lett. Tudományos munkáját eleinte közvetlenül velem végezte, majd nagy áldozatkészséggel endokrjsilogiai laboratóriumot rendezett be. Különös érdemének tudható be, hogy korcsoportjából ő volt az első, aki teljesen önálló tudományos munkához kezdett. Az utóbbi éven belül mar e saját témaköréből is jelentek meg nemzetközileg is elismert dolgozatai, 12 éve oktatja az élettant. Oktatómunkáját mindig maximális odaadás és a hallgatókkal való törődés jellemezte. Egyike az intézet azon tagjainak,•akik a tudományos köri tagokkal legintenzivebben foglalkoznak. Dr.Sturcz József munkás származású, akinek a népi demokráciához való hűsége egyértelmű. Evek óta az intézet szakszervezeti megbízottja s mint ilyen, sok és jó társadalmi munkát végez. Emberi magatartása szerény s esért munkatársai, valamint beosztottjai előtt nagyon népszerű. Mindezek alapján dr.Sturcz József tanársegéd adjunktussá való kinevezését magam részéről legmelegebben pártolom. Javaslatomat az intézet pártmegbizottjával /dr.Adán György/ teljes egyetértésben teszem, • * • Dr,Bálint Péter s.k. egyet,tanár az Élettani Intézet igazgatója"' Dr»Sturez József kérelme: "Bálint professzor ur felszólított, hogy a BOTE Élettani Int.é-^ zetéhez rendszeresitott 5oo3/l.ksz, adjunktusi állásra, való előléptetési kérelmemet nyújtsam be. Tisztelettel-kérem Rektor urat, hogy fenti állásra kinevezni szíveskedjék. Kérésem támogatására felhozom, hogy az Élettani Intézetben dolgozom 1953. óta, 1957-től mint tanársegéd. Ezen idő alatt részt vettem a gyakorlati oktatásban, utóbbi években rendszeresen tartok tantermi előadásokat is. ; : Dr.Sturcz József s.k. egyetemi tanársegéd" 49o6/1965