Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964

1964. július 7., VII. egyetemi tanácsülés

A film jelentősége és feladatai az egyetemi oktatásban. VII. Rektor; Ismerteti az Egyetemi Tanács tagjai előtt, bogy a négy orvosegyetemnek egy közös Filmbizottsága működik. E Filmbizottsag félállásos munkatársat kapott Tóth Lajos személyében. Tóth elvtársat megbizta, hogy az oktató fil­mekkel kapcsolatos kérdésekről az Egyetemi Tanács számá­ra tájékoztató jelentést készítsen. E jelentést sokszoro­sítva a Tanács tagjai megkapták /ll.sz.melléklet/ és azt most vitára teszi fel. Azért is gondolta helyesnek, hogy egyszer ezt a kérdést a Tanács elé hozza, mert éppen az oktatás megjavítása szempontjából szükségesnek látja, hogy ezen a ponton va­lamennyire előbbre tudjunk jutni. Az az összeg, amelyet a négy orvostudományi egyetem és ezek képviselőiből álló Országos Orvostudományi Filmbizottság kap 4oo.ooo ft.egy évre, azonban korlátok közé van szorítva ennek a felhasz­nálása, majdnem azt lehet mondani, hogy arra használható fel, hogy a filmgyárral bizonyos filmek elkészítésére vo­natkozó megállapodásban lekösse ezt az összeget a film­gyár részére. A filmgyárnak nem nagyon szívügye és ezért az egy-két filmre vonatkozó terv, amit évente felállítha­tunk sem szokott elkészülni és előfordult a múltban is, hogy még a 4oo.ooo ft-ból sem lett film, holott a négy egyetemen mindenütt vannak olyan erők, amelyek saját am­bícióból tudnának maguk készíteni sokkal több filmet, mint amennyi igy a gyárral együttműködve létrehozható. Ezért több ízben fordultak a Minisztériumhoz, hogy könnyítsen a 400.000 ft felhasználásán. Nagyon sokszor szükség vol­na a közreműködő személyek honorálására, amelyet sajnos ebből a pénzből nem tudnak teljesíteni, csak a filmgyár­nak tudnak fizetni, amely olyan árat szab meg, amilyet akar. Ezen a téren előbbre kell lépni. Mióta Tóth elvtárs személyében van egy olyan munkatárs, aki ezen kérdést ösz­­sze tudja fogni, kapcsolatai révén jelentősen előbbre tud­nak jutni. Eredeti elképzelése az volt és most is az, és ez volna a kérdésnek a lényeges megoldása, ha egy közpon­ti filmstúdiót tudnának felállítani az Egyetemen, ahol legalábbis azok a felszerelések, amelyek a filmek kidol­gozásához, másolásához szükségesek, rendelkezésre állná­nak. A vidéki egyetemeken a felvételek megtörténhetnek, amihez segítséget tudnak adni, ellenben a filmek előhívá­sa, másolása, addig, amig központi laboratórium nincs, me­gint a filmgyárakhoz köti az egyetemeket. Feltétlenül szük­séges, hogy ezen a területen az oktatás megjavítása szem­pontjából előbbre tudjunk jutni. Tervezünk ősszel egy kétnapos filmbemutatót, amel^két nap alatt a 4 egyetem rendelkezésére álló filmanyagot az érdeklődőknek bemutatnák. Ezzel is felhívnák a figyelmet, hogy a filmet nemcsak elkészíteni kell, hanem fel is kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom