Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964

1963. október 30., II. egyetemi tanácsülés

feladatok kielégítésére, amit ma még nem sikerült betervezni az Egyetem költségvetésébe. Az energia vonalon nagyon nagy a fajlagos fogyasztás különbö­ző mutatószámok vizsgálatánál. Egy kicsit társadal­milag kellene érdekeltté tenni az itt dolgozókat,bogy­­ha takarékoskodnak ezen a téren, több jutna más fel­adat kielégítésére, ebből lehetne több könyvet vásá­rolni, ha csak loo.ooo ft-ot lehetne is egyik évről a másikra megtakarítani. Kern nagy tétel, de megemlíti, hogy az u.n. kórház­­kultura céljaira 7o b-al többet biztosítottak 1964- ben, mint 1963-ban. Ezzel szeretnék.elérni, hogy a betegek kulturáltabb körülmények között kapják meg az ételt és egyéb ilyen jellegű igények kielégítését cé­lozzák. Ebből a meggondolásból emelték 1963-hoz viszo­nyítva az előirányzatot, viszont ennek ténylegesen erre a célra kell fordítódnia. Zoltán: Sajnálattal hallotta a kazán-kérdéssel kapcso­latos megjegyzéseket. Örvendetest hogy a Minisztérium­hoz is eljutott a hire a problémának, kevésbé örvende­tes, hogy még ma sincs megoldva ez az évtizedes prob­léma, amiben semmi előrehaladás nincs és ott tartanak, hogy 1963-ban csak átvészelhetik a telet. Ez az átvé­szelés azt jelenti, hogy a klinikák magasabb emeletein kályhákat kell beállítani, azt jelenti, hogy a klini­kák harcot vivnak 1/2 óra fűtésért, a tantermek délu­tán olyan hőmérsékletűek, hogy téli kabátban ülnek benn a hallgatók. Nem ért azzal egyet, hogy a '’nem-kapkodás” cimen ne történjék semmi. Kéri Pékli elvtársat, hogy konkrét és hathatós segítséget adjon. Azt mondja,hogy ezt ne csinálják, mert nem jó, de valamit mégis tenni kell. 1946. óta van a klinikán és azóta évről-évre fel­merül ez a probléma. A felújítások kivitelezéséről Pékli elvtárs által nyúj­tott tájékoztatás elég lehangoló, annál inkább, ha a munka-megszervezés hiányáról van szó, mert akkor raj­tuk is múlik. Felhivja a figyelmet, hogy az átfutási idő meghosszabbodásában a Minisztérium sem vétlen,mert a programok jóváhagyása elég hosszú ideig elhúzódik. Úgy érzi mindannyiuk véleményét tolmácsolja, ha kife­jezésre juttatja, hogy nem érti a könyv beszerzésre fp^Uitható 25 millióban előirányzott összeg megmaradá­sánál lévő nehézséget, ezt az Egyetem fel tudná hasz­nálni. /annak intézetek, ahol csökkent a könyvbeszer­zésre fordítható keret, attól eltekintve, hogy az Egye­tem kerete nincs felhasználva. Energia-kérdés: bár még mindig nem kielégítő az Egyetem modern műszerezettsége, de örvendetesen növekszik s egy-egy modern készülék beállítása emeli az energia­­igényeket. A költségvetési többlet egyre inkább ará­nyosan kevesebb lesz a szükségesnél, amennyire a

Next

/
Oldalképek
Tartalom