Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1963-1964

1963. október 30., II. egyetemi tanácsülés

Ui Elkészült az I.sz.Kórbonctani intézet, az I.sz.Szem­klinika, a II.sz.Nőiklinika és az I.sz.Gyermekklini­ka feligitási programja, valamint az Anatómiai tömb tanulmányterve. Ezenkivül több kisebb felnyitás prog­ramja is elkészült már. Sajnos az egyre szűkülő ter­vezési kapacitás ismét fenyegeti elképzeléseinket. Itt most csak arra utal, bogy rövid egy bét leforgása alatt a tervező intézetek kapacitás-hiányra és felet­tes szerveik határozatára utalva visszaküldték az I.sz. Kórbonctani Intézet, az Ernő-utcai diákotthon, a Gaz-_ dasági Igazgatóság és a külsőtelepi kazánház tervezési megbízását annak ellenére például, hogy az Emő-utcai diákotthon programját 1963* elején, az I.Kórbonctani- Intézet programját pedig 1963« június elején adtuk át a tervezőknek. Természetesen ragaszkodni fogunk kiadott megbízásaink elfogadásához, azonban, hogy ez milyen eredménnyel jár, azt nem tudni. Az Egyetem egyedül tehetetlen ezen a téren és ha a Minisztérium nem tud_ hatékony segítséget nyújtani, akkor már most számolni kell azzal, hogy helyzetünk még csak rosszabb lesz. Felújításaink kérdése túlnő a BOTE keretein és aajnos az egészségügyi intézetek között is legrosszabbul ál­lunk, mert nálunk találhatók a legrégibb és legelha­nyagoltabb épületek. Szerinte a Minisztériumnak a leg­erélyesebben kellene illetékes felsőbb szervek előtt felvetni ezt a kérdést, mert igy még nagyon sokáig fogunk egyhelyben topogni. Lehetetlen tervszerűen dolgozni olyan körülmények között, hogy a tervező visz­­szaküldi a megbízásokat, a kivitelező semmilyen uj mun­kát nem kezd el - ez történt 1963-ban a 21.sz.EM. Épí­tőipari Vállalat részéről - ugyanakkor a Minisztérium az előirányzatban csak olyan témákra biztosíthat fede­zetet, amelyekre kész tervdokumentációval rendelkezünk. Véleménye szerint ez a tehetetlenség körforgása, mely­ből - hatékony segitség nélkül - nem lát kiutat. Ezen a téren kérünk határozott fellépést a Minisztériumtól, bár tisztában kell lenni azzal is, hogy rossz rang­sorolásunk miatt felettes szervünk is nehéz helyzet­ben van, mégis rá kell mutatni mindenki előtt arra, hogy az utolsó órához érkeztünk. Balogh dékán urnák és Kadnót professzor asszonynak válaszolva, tájékoztatást nyújt arról, hogy ruhatári biztosítás csak megfelelő ruhatári feltételek mellett köthető az Állami Biztosítóval. Ebben a vonatkozásban nehézségek vannak, mert nem minden klinikánál van ru­határ és ruhatáros. Megnehezíti a helyzetet, hogy még ott sem mindenütt használják a ruhatárakat, ahol ren­delkeznek ilyennel. Ilyen példát a II.sz.Belkliniká­nál látott, ahol tudja, hogy van megfelelő ruhatár, mégis a hallgatók a folyosók karfáira és székeire­­asztalaira rakják kabátjaikat. m

Next

/
Oldalképek
Tartalom