Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1963. július 10., VI. egyetemi tanácsülés - Tanrendi problémák megvitatása
U}- 24 Rektor: Mindenki tudja, hogy az volna a helyes, ha a gyakorlatok a délutáni és az előadások a délelőtti órákban legyenek, de tudja, hogy ezt nem lehet minden esetben keresztül vinni. Javasolja, hogy szombaton 12 h-ig legyen oktatás és ezt ilyen formában a tanács fogadja el. Az I. félévre vonatkozóan már nem lehet, de a II. félévre igen. A reform bevezetésével kapcsolatban merülnek fel problémák. Bogina: Kérdezi a Fogorvostudományi Kartól^ hogy kapott a napokban egy levelet, amelyben értesítették, hogy a létszám növekedés miatt fokozott tantermi szükségletük lesz és felhivják a gazdasági igazgatóság figyelmét. Még a tanrendi bizottság nem ült össze, de a közeljövőben sor kerül a kidolgozásra. Erre a kérdésre nem tud konkrétan válaszolni. Kérdezi, hogy a Bőrklinika tanterme szeptemberben igénybe vehető lesz-e? Vereczkei: Szőke doktortól úgy tudja, hogy a Bőrklinika tanterme elkészült, de védetté fogják nyilvánítani. Tájékoztatja még a tanácsot a tanrend összeállításával kapcsolatosan arról, hogy ezen munkáknál a hallgatókat is igénybe szokták venni. Az I. félévben nem, mert akkor még nem tud a hallgató segiteni, de a II. félévben már az elmúlt félévben tapasztaltakat el tudják mondani. Elmondják azt, hogy pl. hagyjunk több szünetet a két óra között, mert a Puskin tanteremből igen nehéz kijönni, vagy pl. hogy vannak olyan sebészeti klinikák, ahol a fehér köppenyek leadása sok időt vesz igénybe, más helyen azt mondják, hogy nem kell hosszú időt hagyni. Tehát hasznos amit mondanak, főleg a II. félévnél. Kérte most májusban a KISZ Bizottságot, hogy a képviselőiket küldjék el, de azt a választ^kapta, hogy vizsgaidőszak van és tanulnak a hallgatók. Rektor: Ezt pedig nagyon fontosnak tartja, mert sok "segítséget tudnak nyújtani. Ezt nem kampányszerűen kell csinálni, hanem széles alapokra fektetve és saját érdekükben biztosan tudnak olyan javaslatot tenni, ami segitségünkre szolgál. Úgy gondolja, hogy nem volt hiábavaló az egyetemi tanácsülés elé hozni a tanrendkészités problémáját,hogy ismerjék meg..a tanács tagjai az azzal kapcsolatos nehézségeket. Összefoglalásképpen rögziti az alábbiakat: 1. / A II. félévben a szombati nap 12 óráig oktatás céljára igénybe vehető. 2. / Meg kell vizsgálni, hogy a párhuzamos előadások összevonása nem jelentene-e könnyítést tantermi vonatkozásban? 3. / A Gazdasági Rektorhelyettes próbáljon meg kisebb helyiségeket bérelni szemináriumok, nyelvórák megtartására. 4. / Helyesnek tartja az ifjúság bevonását a tanrendszerkesztésbe, akik tapasztalataikkal segítséget tudnak nyújtani.