Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963

1963. július 10., VI. egyetemi tanácsülés - Tanrendi problémák megvitatása

- 19 ­III Foglalkoztak az órarend készítés elvi alapjainak a tisztá­zásával és a fent felsorolt valamennyi probléma megoldásá­val. Sajnos lényeges, komoly eredményt elérni nem sike­rült, legfeljebb csak bizonyos javításokat. Az elvi elkép­zelések végrehajtását elsősorban az akadályozza, hogy a tanszékek egy része ragaszkodik bizonyos időponthoz, ez rendszerint a délelőtti beosztás. Úgy látszik, azonban, hogy a nehézségek akkor sem lennének megoldhatók, ha a tanszékek részéről mutatkozó ellenállást erőteljes in­tézkedésekkel felszámolnák. Kevés ugyanis az oktató helyiségek száma és itt elsősorban a labóratóriumi ne­hézségekre gondol, ami maga után vonja azt, hogy az év­folyamokat fel kell darabolni és az évfolyam egyik ré­sze pl. anatómiai gyakorlaton kell, hogy résztvegyen, ugyanakkor a másik része kémiai gyakorlatokat folytat. Az intézetek kis befogadóképessége és szétszóródóttsága jelentik azokat a nehézségeket, amelyek a hallgatók szét- szóródottságára is vezetnek. Ugyanakkor egyeztetni kell a három kar órarendjét, sőt a gyógyszerésztudományi kar órarendjét a természettudományi kar órarendjével is. Kötöttséget jelent a szombati nap és a kedd délután sza- badonhagyása is. Rektor: Megjegyzi, hogy régebben hangsúlyozza, hogy igen nagy megterhelést jelent a kedd délután és a szombati nap szabaddá tétele. Javasolja, hogy a szombati napot ne tegyék szabaddá. A kedd délután maradjon meg, de a szom­bat legyen rendes tanitási nap. A hallgatóság ez ellen tiltakozni fog, de mást nem tudnak e kérdésben csinálni. Vereczkei; Az Általános Orvostudományi Kar órarend-össze- állitási munkálatairól, illetve annak módszeréről az aláb­biakban számol be: A tanszékeknek az órarend összeállitására vonatkozó ja­vaslatait a dékánátus minden félévben időben bekéri es az órarend megszerkesztésénél ezeket lehetőség szerint messzemenően xigyelembe veszi. Hogy mikor időben az attól füg^c, hogy a tanrendnek mikorra kell készen lenni. Az I. félévben rendszerint novemberbe, a II. félévben pedig má­jusban szokták ezeket a munkálatokat elvégezni. 4 határ­idők betartására azért van szükség, mert pl. az Általános Orvostudományi &aron kb. 4-6 hét az, amely idő alatt el­készítik a tanrendet. Ezt átadják a másik két kainak, akik ráépitik a maguk tanrendjét, ami kb. egy hónap. A Gyógy­szerésztudományi karon kb. 3 hét. A Fogorvostudományi kar­nak gyakran van tantermi változási problémája. Ezután dolgozik Szőke doktor a tantermek beosztásán. Be kell osz­tani a nyelvórákat és a Marxista szemináriumokat is. Ehhez a munkához be kell kérni a tanszékektől az úgynevezett te­matikákat. A tanszék tehát megadja, hogy melyik évfolyamon melyik héten van szeminárium és melyik héten előadás. En­nek a gyakorlati haszna ott mutatkozik meg, hogy pl. Szőke doktor ugyan azt a tantermet pl. szerda délután kiadja az I. évfolyamos csoportnak marxizmus szeminárium céljára, de kiadja ugyan azt a tantermet pl. egy gyógyszerészhaíIga­tói évfolyam részére, mert tudja, hogy nem ugyan azon a héten lesz szeminárium ugyan azon évfolyamnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom