Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963

1963. július 10., VI. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések

ben a közös főzést a betegeknek és az alkalmazottak­nak, azonban határozottan utasítja az egyes szerve­ket, hogy a norma betartása kötelező. A norma tehát 3.80 Ft és egy ilyen előzetes számítás szerint kb. 60-100 fillérig az a túllépés ami ezzel a normával szemben - ha a jelenlegi minőséget tartani akarnák - jelentkezik. Ezt a túllépést a tanács nem veheti tu­domásul. Emellett szorgalmazni kell vagy a 78 fil­léres állami támogatás emelését, amivel csökkenteni lehet a deficitet, vagy pedig egy másik megoldás a reggeli, ebéd, vacsora hozzájárulás f^-ának a meg­változtatásé. Mindkét javaslatot tárgyalták a Minisztériummal, mert ez az egyetem hatáskörét meg­haladja és népgazdasági szinten jelentkező kiha­tással járna. A Minisztériumtól nyert közvetlen ér­tesülés szerint erre vonatkozóan egy anyag készült el és ezt az érdekelt osztályok között a VI. főosztály most körözteti véleményezés végett. Amennyiben a hoz­zászólások elkészültek, akkor ennek alapján az egész­ségügyi dolgozókra vonatkozóan a Minisztérium külön előterjesztést tesz a Pénzügyminisztériumhoz. A kis­konyhák 1965-re történő befejezésével, ill. megépíté­sével kapcsolatban a Fejlesztési Bizottság hozott ilyen határozatot és ezt igyekeznek is realizálni. Ma beszélt Sós professzorral, felmerült egy lehető­ség terven felüli kiskonyha kialakítására a II. sz. Belklinikán, ahol a műszaki adottságok adva vannak, építésre nincs szükség, 2 személy pótbeállitására ®sna±kaxá volna szükség. Igényként jelentkezik a Bőr­klinika, amit 1965-re nem tudnak Ígérni. Sós: Megemlíti, hogy a múltban a bajok abból szár­maznak, hogy nem volt egy szakfelügyelete az élelme­zésnek, kizárólag gazdasági kérdésként kezelték,mert a Dietetikai Intézet megszűnt. A tanács a Dietetikai Intézet felállítására hozott határozatot és azt fel­terjesztették a miniszterhez, hogy 1964. január l-*ögc-től állítsák vissza. Kéri, hogy ezt szorgalmazzuk',mert szakfelügyelet nélkül mindig becsuzhatnak hibák, más­részt ha még az intézet elhelyezésére hely nem volna, akkor is legalább egy részét a státusoknak teremtsük meg, mert pillanatnyilag az intézetből az egyik tanár­segéd látja el megbízás alapján az ilyen természetű feladatot. Rektor: Leszögezi, ho^y nem minden ok nélkül tárgyalta részben a rektori tanacs, részben az egyetemi tanács több ízben az egyetem élelmezésének a kérdését. Min­denkinek meg volt az az érzése, hogy nincs minden rendben. Több Ízben tettei e tárgyban már felterjesz­téseket, de nem sikerült semmiféleképpen eredményt elérni olyan értelemben, hogy az alkalmazotti élelme­zésnél valami javulás lehetséges lenne, részben azál­tal, hogy az állami támogatást emeljük meg, részben azáltal, hogy maguk a dolgozók járuljanak hozzá, amit ők szívesen meg is tennének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom