Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1962-1963
1962. szeptember 19., I. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok
/ 13 Úgy érzem még, ho y az Orvostudományi Egyetem gazdasági munkáját a múltban nagymértékben nehezítette a megfelelő kapcsolat kiépítésének hiánya a Minisztériummal, illetve az Egyetem gazdasági szervei által rosszul értelmezett gazdasági függelem. Ebből következett, hogy a sablonos gazdasági intézkedésekhez a legtöbb esetben minisztériumi hoz éjárulást is kértek. l *■ Ugyancsak helytelen, hogy egyes igények nemteljesitésekor a Minisztériummal takarózunk. Ilyen esetek vezettek a legutóbbi párt- • értekezleten elhangzott két olyan felszólaláshoz, amelyben a Minisztériumot okolták egyes igények nemteljesitéséért, bár - amint utólag a két felszólalás témáját megvizsgáltam. - a Minisztérium nemhegy akadályozta volna a két kérés teljesítését, hanem azokat messzemenően elősegítette. s Meg kell találJuk továbbá az igények elbírálása súlyozásának helyes módját és biztosítani kell azok igazságos kielégítését, mert csak ettől remélhetjük a gazdasági munkával szemben jelentkező bizalmatlanság felszámolását. Ezen a téren, különösen a műszerigények elbírálása terén - sok a vélt, vagy jogos panasz. Biztosítani kell a gazdasági apparátus munkájából a gyors, megfontolt és szakszerű elhatározást és intézkedést. Elfogadhatatlan az olyan ügyintézés például, mint amilyennel a Gondnokság a II. belklinika nucleoscopjához szükséges pótcsővek beszerzését lebonyolította. Az történt ugyanis, hogy m^ 1961. Julius 17-én megrendelték a MÜGÉÉT-tői a mindössze 1.2oo devizaforint értékű csövet, ahonnan csak egy év múlva, 1962. Junius 16-án érkeze tt válasz. E szerint ilyen megrendeléseket a METKIMPEX-hez kellett volna feladni. Ezt 1962. junius 22-én a Gondnokság megtette, azonban Julius 4-én értesítést kq> ott a METRTMPBX-től, hogy a megrendelt osövekért az OMKER-hez kel] fordulni. Miután érre vonatkozó megrendelését Julius 6-án a Gondnokság az OMKER-hez feladta, Julius 17-én értesítést kapott, ho ;y e kérés a Középgépipari és Készletező Kereskedelmi Vállalat hatáskörébe tartozik. Ezután a Gondnokság ehhez a Vállalathoz fordult, amely azonban néhány ' • m