Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1962. július 2., VIII. egyetemi tanácsülés - Bejelentések, indítványok

. '.U DA PESTI ■ ORVOSTUDOMÁNYI ÉGI ETEM 3620/1962. EGYETEMI TANÁCSÜLESI ANYAG ! "Elnöki be je lanté 3 ek" c., napirendi ponthoz, Rektor Ur ! A Fogorvosi Kar 1962, május 25-én tartott kari tanácsülésén a "fo^or- voskepzés lo éves évfordulójának megünneplését előkészítő bizottság" a következő javaslatot terjesztette elő: A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1o31/1959. /Y. 3 • / szám alatt határozatot hozott a tudományos fokozatok /a tudományok kandidátusa, a tudományok doktora/ és az egyetemi doktori cim viszonyáról. A Határozat szerint "1,/ Az egyetemi doktori cimet a/ az orvosok, állatorvosok és jogászok foglalkozásuk jelzése­ként, egyetemi diplomájukkal együtt nyerik el és az végzettségük elis­merését jelenti; b/ a többi egyetemi szakon oklevelet szerzett szakemberek el­nyerhetik, ha az egyetemi tanulmányok alapján megszerezhető ismereteket meghaladó, kezdeti tudományos felkészültségükről külön vizsga letétele és disszertáció benyújtása révén tanulságot tettek, Az egyetemi doktori cim ez esetben valamely szükebb szakterület ismeretét és a tudományos munka módszerei alkalmazásának a képességét tanúsitja. Ezért egyetemi doktori értekezésként olyan tudományos dolgo­zat fogadható el, mely a jelölt alapos tárgyismeretéről, a tudományos kutatás módszereinek az ismeretéről s e módszerek megfelelő szakmai se- gités melletti alkalmazásban való jártasságáról tanúskodik. 2,/ Annak, aki tudományos fokozatot /a tudományok kandidátusa, a tudományok doktora./ nyert, kérelmére az illetékes egyetem a magasabb tudományos teljesítmény elismeréseként külön vizsga és disszertáció be­nyújtása nélkül az egyetemi doktori cimet megadja, ha azt korábban neu szerezte meg." Fenti határozat alapján a Fogorvosi Kar kérje az Egészségügyi Miniszté­rium hozzájárulását abhoz, hogy a tudományos fokozattal rendelkező egye­temes orvos- fogszakorvosoknak a foglalkozásúié megjelölésére szolgáló Dr.med.dent. cimet a Budapesti Orvostudományi Egyetem a Határosat 2. pontja értelmében külön vizsga és disszertáció benyújtása nélkül meg­adhassa. Megjegyzendő, hogy a Dr,med;dent. foglalkozásra utaló megjelö­lést a fogorvosjelöltek is külön vizsga és disszertáció nélkül nyerik el. A kiküldött bizottság javaslatát alátámasztom a következő tényekkel: Jelenleg Magyarországon 18 olyan Dr.med.univ,fogorvos-szakorvos működik és vess részt kivétel nélkül az ujrendszerű fogorvosok /Dr .med.dent,/ képzésében, illetőleg továbbképzésében, aki az emlitett tudományos fo­kozattal rendelkésik ugyan, de nincs Dr,med.dent. cime. Ezen tudományos minősitésü fogorvosoknak azért nincs meg a fogorvosi foglalkozásúié meg­jelölésére szolgáló Dr.úed.dent.elmük,mórt akkor, amikor a Kormányzatunk elrendelte az ujrendszerű fogorvosképzést és kialakult a Budapesti Orvos- tudományi Egyetem Fogorvosi Kara, a fenti Határosat még nem született mcc. Ennélfogva ma az az ellentmondásos helyzet áll fenn* hogy a 18 tudomú-* nyos-fokozattal rendelkező Dr.med.univ. fogszakorvos oktatja a Dr.med. dent.óimét elnyerő fogorvosjelölteket anélkül, hogy ők magük a fogorvo­si foglalkozásnak megjelölésére szolgáló Dr.med.dent.cimnek birtokában volnának. Szerte a világon sok egyetemes orvosi képesitésü fogszakorvosnak kettős doktori cime van. Ez a megjelölés tehát hosszú évtizedek óta szokásos, A Fogorvosi Kar áltál kiküldött Bizottság a tudományos fokozattal rendel-* kozŐ ’egyetemes orvos fogszakorvosok részié* aTlfr f mjedj'ogVsült-B súg kérdésében hivatalosár. eljárt a"li'üvcTodesügyi Mínisz'tóriumban dr.Ta­kács Arankánál - aki a vonatkozó kormányhatározat kodifikálója volt - 3 tőle kedvező véleményt kapott a kérés előterjesztésére, A Fogorvosi Kar a javas hit et egyhangúan elfogadta.. TCércm n ■ ^varI «-h nr’Ttnl ó -hmrábnrTar* 1 fi a wH é s . ‘

Next

/
Oldalképek
Tartalom