Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1962. július 2., VIII. egyetemi tanácsülés - Elnöki bejelentések

Mozsonyi; A gyógyszerügyi szervezés egyik legfontosabb tárgya a gyógyszerészetnek. Eddig a Minisztérium egyik főelőadója tanította és vizsgáztatta. Most más beosztást nyert, ezért erről a tevékenységéről lemondott. A Kari Tanács foglalkozott ezzel a kérdéssel, az volt az állás­pontja, bogy továbbra is az lenne helyes, ha a Miniszté­rium egyik főelőadója vállalná, azonban a nagy elfoglalt­ságra való tekintettel egyik főelőadó sem vállalta. Lázár elvtársat is megkérdezték ebben a kérdésben és ő egyetért­ve a lemondott előadóval dr.Zalai Károly ideiglenes meg­bízását javasolta. Erre azprt volna szükség, mert nem tud­ja, hogy az Egészségügyi Minisztérium ezt a kérdést egy ad­junktus, vagy docens kinevezését, szeptemberig el tudná-e intézni, viszont az illetőnek, tekintettel a tárgy jelen­tőségére és fontosságára, időt kell adni, hogy kellően felkészüljön a tanév megkezdésére ebből a stúdiumból. Egyidejűleg kéri, hogy az egészségügyi szervezésJjjmellé <;tanszék egy függetlenített előadót adjon az Egészségügyi minisz­térium. A harmadik kérdés, esetleges tanszék létesítése, sfs- majd a gyógyszerészképzés reformjával kapcsolatos ja­vaslatként fog a Tanács elé kerülni. Most az, a kérése, hogy Zalai dr. bizassék meg* a tárgy eloadasaval. Lektor; Ez egy külön felterjesztése volt a dékán urnák, és ez intézés alatt van. Egyelőre az elvi része a kérdés­nek az, ami felett a Tanácsnak döntenie kell. Azt szeretné megkérdezni, hogy akkor amikor itt uj tan­szék szervezésének kérdése merül fel, mérlegre van-e téve, hogy ennek a megszervezése az elsődlegesen fontos-e ? Somogyi: Már* többször beszéltek arról, hogy az Egyetemi tanácsnak szükséges a gyógyszerész oktatás reformját rész­letesen megtárgyalni. Egy ilyen tárgyalás komolyan segíte­né a gyógyszerészképzést. Addig, arnig erre sor nem kerül, nem lenne helyes hogyha bizonyos rész-kérdésekben állást- foglalnának, nevezetesen; uj tárgy oktatása, uj tanszék szervezése, stb. Azt javasolja, hogy addig, amig ez a kér­dés eldől és a Gyógyszerészi Kar oktatni kivánja a gyógy­szerügyi szervezést, a közegészségtan kollégiumon belül adassa elő ezt a tárgyat, de egyelőre ne szervezzenek i- lyen állást, vagy tanszéket, mert lehetséges, hogy az ok­tatási reform keretében más kérdések előtérbe hozása fon­tosabb lesz. Mozsonyi: Ismételten hangsúlyozni kivánja, hogy nincs uj tárgyról szó. Ez kezdettől fogva fontos, oktatott tárgy, 195o. óta oktatják. Ha úgy határoznak, hogy a lemondott Hunfalvi Géza rektor által megbizott előadó helyett,bíz­zák meg a javasolt személyt, akkor a kérdés többi részét el lehet odázni a gyógyszerészképzés reformja megtárgyalá­sáig. Úgy kéri megoldani a kérdést, hogy Zalai dr. kapja meg a megbízást Hunfalvi Géza helyett és a továbbiakkal később foglalkozzanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom