Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1962. január 24., IV. egyetemi tanácsülés - Az Egyetem élelmezési helyzetéről és fejlesztéséről jelentés

Budapesti Orvostudományi Egyetem L' BZ. melléklet. , Kivonat Ndud Géza elvtáecsnak, az Egyeten kulturfölelésének a kulturális nunka helyzetéről szóló jelentéséből. A KISZ-szervezet kulturális nmkájának döntő feladata volt az ’’Ifjúság a- Szocializmusért’’ nozgalon célkitüzésének sikeres megvalósítása. A zökkenőmentes munka lebonyolítása érdekében a KISZ bizottság kulturfe- lelőse Kulturbizottságot hozott létre, melynek tagjai az irodain! fele­lős j művészeti csoport felelős, rendezvényfelelős, közönségszervezők felelőse, szellemi öttusa felelős. A Bizottság lelkesen végzi feladatú s az egyes felelősök minden eszközt megragadnak, hogy kitűzött céljai­kat sikeresen megvalósíthassák. Ma n ár igénylik az egyetemi központi kulturfelelős segítségét és u unkájuk megkönnyítése érdekében fel is használják. Ez már csak azért is pozitiv dolog, mert igy biztosított­nak leúszik a kulturmunka egyetemi szinten történő összehangolása. Ebben az évben egész sor jólsikerült rendezvény zó.jlőtt le. Ilyen volt a. Fiatal költők estje. Nagyon sikeres volt a november 2-án megtartott szavalóversenyf majd az utána megrendezett szellemi öttusa. Nagy az érdeklődés az irodalmi est iránt, melyet Hegedűs Géza tartott Thomas Mann és a polgári irodalom cinnel. Jelentős eredményeket sike­rült elérni a József Attila- olvasónozgalomban, A hallgatói és dolgozói KISZ-tagok igényüknek megfelelően alapszervenként több mai tárgyú szín­müvet néztek meg. Sokan mai tárgyú magyar és szovjet filmek megtekin­tését szorgalmazták sikerrel. A' továbbiakban meg kell szilárdítani az alapszervezeti kultürnunkát, olymódon, hogy az a hallgatók politikai és kulturális nevelését szol­gálja, -Az egyes művészeti csoportok munkáját nagyobb szervezéssel a próbák látogatottságának biztosításával eredményesebbé kell tenni, hogy a kulturó„lis szemlén megfelelő színvonalon képviselhessék a.z Egyetem KISZ szervezetét. Továbbra is magas színvonalon kell rendezni a hagyományos bálokat. Még több embert kell bevonni a rendszeres szín­házlátogatók sorába. Külön erőfeszítéseket kell tenni a hallgatói és dolgozói KISZ szervezetek munkájának Összehangolására. A fent enlitett néhány tennivalótól eltekintve a KISZ példaadóan végzi kulturális feladatait, s ha lehetőségeink tová-bb-bővülnek még nagyobb •redmények elérésre van kilátás. A Szakszervezet kulturális tevékenysége már sokkal több problémával fizd. Ezen a területen mutatkozik meg legjobban egy központi kultúr­áié lyiség hiánya. A Klinikáiénak csők kb. 5g %-a rendelkezik klubhelyi­séggel s azokban is minimális a klubélet lehetősége. Az elmúlt félév folyamán rendezett képzőművészeti előadássorozat viszont arról tanús­kodik, hegy a művelődés igénye megvan,V s ha megtaláljuk a módját adott ülfényeink között is az egyetemi szintű rendezvények szervezésének, akkor a dolgozók aktivitása is fokozódik.. Más korá.bhi rendezvények is erről tanúskodnak. A szakszervezet gondozásáéban működő zenekarunk;ebben az évben két jól sikerült koncertet adott. Közülük a legutóbb máj, 6-án a Vasas Székházban megtartott Beethoven est volt a leg:jelentősebb. A nagy érdeklődés m ellett vastapsok kíséretében lezajlott koncert az együttes odaadó lelkes munkáját dicséri. További támogatás mellett, va»» .»amint énekkarunk és tánccsoportunk megfelelő fejlődése után egy nagy­szerű országos viszonylatban is jelentős művészegyüttes kibontakozása :.átszik lehetségesnek. ■ •/■ ;/i962

Next

/
Oldalképek
Tartalom