Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1961. szeptember 1., Egyetemi tanácsülés - A tisztségéből lelépő rektor búcsúztatása és a kinevezett, tisztségébe lépő rektort beiktató felszólalás

4 a vizsgázottak közül kitűnő, jeles, jó eredményt ért el 2ol hallgató, azaz 46 %. A Fogorvosi Karon a vizsgával való elmaradás szempontjából százalék­ban kifejezve javult a helyzet, mert ezévben vizs­gával elmaradt: 214 hallgató, a létszám 39 %-a, szemben a tavaly vizsgával eímaradtakkal, amely a létszám: 4o.3 %-a volt. A Gyógyszerészi Karon vizsgát tettek közül kitűnő, jeles, jó eredményt ért el: 264 hallgató, azaz 45.2 %. E karon is ez az eredmény a megelőző évhez viszonyítva további szép javulást mutat, amennyiben tavaly 241 hallgató ért el kitűnő, jeles, jó ered­ményt, azaz a vizsgázottak 42.5 %-a. A javulás azon­ban nem vonatkozik a Gyógyszerészi Karon a vizsgá­val való elmaradásra, sőt e téren a tavalyi eredmé­nyekhez képest, romlás állapítható meg. Ez évben vizsgával elmaradt: 2o6 hallgató, a vizsgázottak 35*3 %-a, mig tavaly csak 195 hallgató maradt el vizsgáival, s ez a vizsgázottak 34.3 %-a volt. A három karon teljesített vizsgákból Egyetemünk egészére számitva kitűnő, jeles, jó eredményekből az látszik, hogy további szép javulás következett be, amennyiben a megelőz év 51»4- %-ával szemben, ezévben a vizsgát tettek 55«5 %-a ért el kitűnő, jeles, jó eredményt. Javult a helyzet össz-egyetemi szinten a vizsgával elmaradottak arányszámát tekintve is, mert amig ta­valy az összes vizsgázottak 35«8 %-a maradt el vizs­gával, illetve ért el sikertelen eredményt, addig az elmúlt tanévben a vizsgával elmaradottak aránya össz-egyetemi szinten: 3o %. Amennyire megnyugtató és örömmel tölt el Egyetemünk hallgatói többségének az átlagnál magasabb tanul­mányi eredménye, annyira nyugtalanitó, hogy évről- évre az Egyetemet? a tanszékeket, az oktatókat - a fokozatos javulás ellenére még mindig - nagylét- számu /3o %/ nem eléggé lelkiismeretes, feladatát nem eléggé komolyan vevő egyén terheli, akik az át­lagnál kiválóbbak terhére túlsók figyelmet, energiát időt vonnak magukra a tanszékektől és oktatóktól. Ezen _ nemkívánatos - helyzet megjavítását célozzák az oktató-nevelő munka további mélyítésén kivül ad­minisztratív intézkedések is. Ezen intézkedések alap­ján tanulmányi elégtelenség miatt az Általános Orvo­si Karról elbocsátottunk 24 hallgatót, évismétlésre utasítottunk 42 hallgatót. A Fogorvosi Karról elbocsátottlink 6 hallgatót, év­ismétlésre utasítottunk 22 hallgatót. A Gyógyszerészi Karról tanulmányi elégtelenség mi­att elbocsátottunk 3 hallgatót, évismétlésre uta­sítottunk 21 hallgatót. &

Next

/
Oldalképek
Tartalom