Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1961-1962

1961. szeptember 25., Rendkívüli egyetemi tanácsülés - Az Egyetem 1962. évi kötségvetési elvi szempontjai

2o--------^ h anem a számokat alá kell támasztani, ténylegesen meg­alapozottan bizonyítani azt, hogy ez a szükséglet a tanszéken felmerült. Korábban is foglalkozott már a Gazdasági Igazgatóság azzal, hogy a költségvetés mi­nél szélesebb lebontását biztosítsa a tanszékekre. Ezt célozzák végeredményben a tájékoztatók a tanszé­kekhez, amelyek minden tárgyhót követő 15-ig kimennek. Lényegében ez emlékeztető, figyelmeztető a tanszékek­hez, hogy mennyi költségvetési keret volt, ebből meny­nyit használtak fel és kb. mennyi ft. összeg áll ren­delkezésre. Ez azért jó, mert a tájékoztató áttekinté­se után a tanszék számolni tud a hátralévő költségve­téssel. Nehezebb problémát okoz pl. a karbantartás kérdése, hogy mennyi gépjavítás fog előfordulni azt teljesen lehetetlen előre meghatározni. Ezt eddig köz­pontilag vezették és globálisan adták meg, nem volt tanszékenként megadva. Ennek lebontását a jelenlegi apparátussal a Gazdasági Igazgatóság nem is tudja el­látni. Annál is inkább, mert pl. a folyó adatszolgál­tatást is megfeszített erővel teljesitik. Foglalkozik a tandijak kérdésével, amely hatalmas fel­adatot fog róni a Gazdasági Igazgatóságra és semmiféle létszámkiegészitést nem kapnak, tehát megfelelő munka­erő hiányában az eddigi feladataikat is nagyon nehéz körülmények között tudják ellátni. A ^yógyszerkérdéssel foglalkozva javasolja, hogy a gyogyszervonalon továbbra se adjanak meg merev téte­leket a klinikáknak és tanszékeknek, hanem a Gazdasági Bizottság kisérje figyelemmel a kérdést és ha kirivó eseteket tapasztal, annak kivizsgálását tűzze napirend­re. így sokkal rugalmasabb gazdálkodást lehet biztosí­tani és a tanszékek igényeit is jobban elő lehet segí­teni. Rektor: A decentralizálás kérdését a múltkor a minisz­tériumban való megbeszéléskor felhozta és a Miniszté­rium elvileg ezzel egyetért. Megkérte a Gazdasági Bi­zottságot, hogy dolgozza ki ezeket az elveket, tehát arra vonatkozólag is, hol tartja szükségesnek a fel­osztást és hol nem tartja szükségesnek, ez majd a Ta­nács elé kerül és részleteiben lehet vele foglalkozni. Úgy gondolja, hogy az egész tervezés, ami országszerte folyik végeredményben kell, hogy gondoskodjon bizonyos ^-e arról is , hogy az életet is kielégitse. Másképpen ugyan olyan zavarok támadnak, mint amilyenek eddig is tamadtak, ahogy a jegyzőkönyvek olvasásából kivehette. [Jgy gondolja, hogy ha elvileg egyetértenek a decentralizálással, akkor biztosítani kell a felté­teleket, ha a Minisztérium elvileg egyetértett, akkor valószinüleg igyekezni fog a feltételeket biztosítani, amilyen mértékben nem tudja a feltételeket biztosita- ni, olyan mértékben nem tudják keresztül vinni a decent­ralizálást, de valamilyen elképzelésnek lenni kell,hogy milyen irányban igyekezzenek haladni. Igyekezzenek mind­két feltételnek megfelelni, tehát a tervezés feltételei­nek és bizonyos elaszticitási lehetőséget biztosítani. A5 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom