Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1960-1961
1960. augusztus 30., I. egyetemi tanácsülés - Az 1959/60. tanévben végzett munka értékelése és az 1960/61. tanév beindítása
21 foglalkozni és mindig el kell vonni energiát a kitűnő, jeles és jó hallgatóktól. Ha kimondjuk, hogy átvihető a vizsga, akkor ha ősszel megbukik mi lesz, mikor fog utóvizsgázni, a bukás után két hét előtt nem lehet terminust adni. Ez veszélyes dolog, inkább meg kell azt nézni, hogy hogyan tudunk mégis ösztöndijat adni ott/ahol ok van rá annak a hallgatónak, ügy gondolja, hogy a Minisztériumot arra kérjék fel, hogy a mi Egyetemünkön a rendkívül nehéz vizsgakörülmények miatt még ebben az évben, vagy még két évig adjon módot arra, hogy kivételt képezzenek. A rektornak adja meg a jogot, hogy kivételesen engedélyezhessen indokolt körülmények között Ösztöndijat. A hallgatókat ebből a 30-40 fo-os állandó utóvizsgázásból ki kell zökkenteni. Emlékezteti a Tanácsot arra, hogy Szovjetunióban pl. nemhogy bukás esetén, de két kettes eredmény esetén az Egyetemről eltávolítanak. Mi még nem tartunk ott a szocializmus építése terén, de tudomásul kell venni mindenkinek, hogy az Egyetemen teljes erőbedobással tanulni kell. A Fogorvosi Kar és a Gyógyszerészi Kar sokkal jobb eredményt ért el az utóbbi időben,, mint az Általános Orvosi Kar. Ezeket a rektori megnyitóban ki fogja pontosan hozni. Gábor: Tökéletesen osztja rektor elvtárs által elmondottakat, véleményét vissza is vonja, azonban egy dolgot meg kíván jegyezni, az a statisztika, amit rektor elvtárs összeállított, ebből a szempontból nem teljesen mérvadó, mert itt átlagról van szó a felsőéveseket is beleszámítva. Az alsó éveseknél pedig az a helyzet, hogy 4-5 vizsga van év végén és nagyon nehéz vizsgák vannak. Visszavonja javaslatát, hogy tegyék szeptemberre a vizsgák egy részét, de azt feltétlen napirendre kell tűzni, hogy a vizsgák megfelelően legyenek arányosítva az 5 évfolyamon, mert a bukások, elmaradások száma szinte összecsomósodik a II. és IV. félév végén és a III. év végén. Ezeken az évfolyamokon nagyon nagy a megterhelés, valahogy jobban kellene elosztani, hogy egyenlőbb legyen az 5 év folyamán. Meg kívánja jegyezni azt is, hogy egyes tanszékek a^ tantárgy fontosságához aránytálán, maximális követelésekkel lépnek fel a hallgatókkal szemben. Ezt persze alaposan meg kell vizsgálni. Úgy gondolja, hogy a vizsgaelmaradásokat csak úgy tudják leszorítani az Általános Orvosi Karon ha arányosabbá teszik a vizsgát és ezzel biztosan rektor elvtárs is egyetért.